Ariana dla WS | Blogger | X X

2020. december 24., csütörtök

Copf

Mufindesu munkája

Karácsonyi novella különkiadás

Copf; egyperces, fluff
[Fandom: BTS, Taekook] [szavak száma: 584]

[Egyáltalán nem fun, de azért fact: ennél fluffosabb fluffot nem tudok :(]

Ez a boldog karácsonyi ajándékom nektek, mert eleget szenvedtetek a ficijeim miatt ebben az évben.


___________

Jungkook ajka huncut vigyorra rándult, de gyorsan kidugta a nyelvét, és lenyalta a cukormáz maradékát az ajkáról, hogy elrejtse.
  – Mediheal.
  Taehyung pislogott, és lomhán felemelte a fejét, amit öt perce tartott az öklére fektetve, hogy áthatóan meredhessen Jungkookra.
  – Hm?
  Jungkook lustán beletúrt, majd kiválasztott egy rénszarvas alakú mézeskalácsot, és leharapta a fejét.
  – Az arcmaszk márkája, amit használok – folytatta csevegve, hangosan cuppogva. Újabb darabot harapott, ezúttal a szarvas lábait, majd játékos pillantással azt is rágcsálni kezdte. – Olyan ragacsos lett tőle a bőröm, hogy azóta se tudom levakarni róla a szemed.
  Taehyung előre dőlt, két tenyerébe támasztotta az állát, és lágyan csücsörítő ajkaival úgy tűnt, mintha Jungkook kielégítené minden esztétika iránti vágyát. Még félre is biccentette a fejét, és az orrától a homlokáig olyan mélyrehatóan mérte fel, hogy Jungkook kénytelen volt a szájában tartogatni a mézeskalácsot, ha nem akart megfulladni a visszatartott nevetéstől. Már csak annyi kellett volna, hogy Taehyung még a száját is eltátsa; akkor aztán Jungkook hetekig cukkolhatta volna a fiút a vérciki rajongásáért.
  Jungkook gyorsan lenyelte a lábakat, mielőtt elkaphatta volna a nevetőroham, és látványosan a dobozban heverő, ínycsiklandozó fahéj illatú mézeskalácsoknak szentelte a figyelmét; ám a szeme sarkából látta, hogy Taehyung a legkevésbé sem zavartatja magát. Jungkook még élvezte pár pillanatig a meglepően kellemes helyzetet, majd a nevetéssel viaskodva megszólalt:
  – Hyung…
  De épphogy kimondta, Taehyung már fel is emelte a kezét, és egy váratlan mozdulattal félrekotorta a haját a homlokából. Jungkook szájában megállt a hóember hasa.
  – Fel tudnád úgy kötni a hajad, ahogy a legutóbbi live-odban?
  Beletelt egy másodpercbe, hogy megértse, de már ki is tört belőle a nevetés. A mézeskalács lecsúszott a torkán, és miután sikerült nem megfulladnia, könnyekkel a szemében hunyorgott Taehyungra; szelíd mosolya valamelyest megolvasztotta Jungkook szívét.
  – Azt csak a rajongók kedvéért csináltam. – A homlokához emelte a kezét, és hátra tűrte a haját. – Akkora a homlokom, mint egy fóka hasa; kímélj meg ettől a megaláztatástól, kérlek.
  Taehyung lebiggyesztett az ajkát, és Jungkook leejtette a kezét.
  – Meg aztán – vont vállat, újabb hóemberért nyúlva – nem is hoztam magammal hajgumit.
  Valami végszót vagy jelszót mondhatott ki, mert Taehyung arca felélénkült, és a csuklójához nyúlva már előre is hajolt; Jungkook nem látott mást, csak a széles mellkasát, ami hirtelen beterítette az egész látóterét, közvetlenül ezután pedig már azt érezte, hogy Taehyung a hajába túr. Akaratlanul hunyta le a szemét, amikor a fiú hosszú ujjai lágyan a fejbőréhez simultak, és a feje tetejére copfozták a haját. Mikor érezte, hogy elhúzódik, kinyitotta.
  Taehyung csillogó szemmel figyelte művét, és olyan vidámnak tűnt, mintha azt jelentették volna be, hogy idén kétszer lesz karácsony.
  – Most boldog vagy? – Jungkook hangjában remegett a nevetés.
  Taehyung elégedett vigyort villantott.
  – Tudod, mennyi előnye van annak, ha így hordod a hajad?
  – Csak azt tudom, hogy fázni fog a homlokom, ha kimegyek a mínusz tíz fokba.
  – Először is dögös vagy, ami kellemes előny nekem – közölte Taehyung, és újfent előre hajolt. Jungkook várakozóan figyelte. – Másodszor pedig könnyedén tudok csókot adni rá.
  És már ott is volt, hogy puha ajkával forró csókot nyomjon Jungkook homlokára; amit erre menten kivert a veríték.
  – Ahonnét pedig egyenes út vezet… – lehelte, és szájon csókolta Jungkookot. – Ide.
  Nehéz megmondani, kinek a mosolya volt szélesebb, és kinek volt forróbb a nyelve, amikor összegabalyodtak; de végtére is, ez nem verseny, ugye? Jungkook legalábbis nem szeretett ilyenekben versenyezni; viszonozta a csókot, hagyta, hogy Taehyung a tarkójára simítsa a kezét, a hajába markoljon, és elfeledtesse vele a mézeskalácsokat, a hajgumikat, de még azt a cikis copfot is, ami a feje tetején pompázott.
  Egy dologra viszont emlékezett: a homloka Taehyung gyengéje. Ez igazán előnyös felfedezés volt.

2020. december 23., szerda

Csillagszóró

Karácsonyi novella különkiadás

Csillagszóró; realista, nem fluff, de hadd higgyem el, hogy az 

[Fandom: GOT7, Jinson] [Szavak száma: 771]


– Aú! Jackson! Mi ez?
  Jinyoung óvatosan, meg-megérintve a szúrós valamit próbált rájönni, mi akadhatott a kezébe. Nem volt sem kör, sem téglalap alakú, és nem volt kis érdes csillámokkal sem megszórva. Az egész szúrós volt és furcsa alakú. Úgy érződött, hogy középről éles ágacskák nyúlnak minden irányba. Jinyoung el sem tudta képzelni, mi lehet az. Náluk otthon mindig csak gömb vagy henger alakú díszek voltak; valószínűleg azért, hogy Jinyoung nehogy megsérthesse velük magát.
  Pedig érdekes és izgalmas volt ez az alakzat, és a meglepetés, amit a hirtelen fájdalom okozott. Jinyoung szerette az újfajta ingereket, amiket még nem tapasztalat.
  – Az egy csillag – szólt Jackson hangja.
  Jinyoung ámulva végig tapogatta. Ujjbegyeit birizgálták a szúrós kis ágacskáknak hitt kitüremkedések, amik nyilván a csillag szárai voltak. Jinyoung sosem fogott még ilyen csillagot. Ismerte a négy és az ötágút, és annak különböző variánsait, de olyat, ami egy szúrós faágakból álló sündisznónak tűnt, még sosem érintett.
  – Hol vannak a szárai? Mi ez a sok szúrós valami?
  Jinyoung még akkor is a furcsaságot tapogatta, amikor érezte Jacksont maga mellé telepedni. A kanapé megrogyott, és finom fahéj- és fenyőillat töltötte be a levegőt. Jackson leporolta a pulóveréről a tűleveleket (a mozdulatnak jellegzetes hangja volt), majd gyakorlottan Jinyoung kezére tette a sajátját, és a csillagra vezette.
  – Figyeld meg rendesen! Mindegyik ág középre tart. Sok van belőlük, de rendezett kis csokrokba vannak szedve, mint a nap sugarai. Az ágakról kicsi, szúrós hegyek állnak ki, mint egy hópehelynél. Érzed? – Jackson úgy vezette Jinyoung ujjait, hogy a fiú érezze a kis csokorba szedett műanyagot. – Csak az unalmas, lapos csillagoknak van öt águk. – Jinyoung hallotta a hangján, hogy elhúzta a száját.  Tudta, hogy ilyenkor ráncba szaladt az orra, és ettől furcsán kellemes érzés öntötte el.
  – Fölrakod a fára?
  – Nem tudom. Nem tetszik.
  Jackson hangosan felnevetett, és Justin Bieber Mistletoe száma eltompult a csilingelő hang alatt. Jinyoung elvigyorgott. Jackson hirtelen a keze után kapott, és bár Jinyoung megijedt a hirtelen mozdulattól, Jackson finom volt vele. Az ujjait a saját arca felé vezette.
  – Érzed, milyen gyönyörű vagy, mikor mosolyogsz?
  Jinyoung a lábujja hegyéig elpirult; tudta, mert hirtelen olyan forró lett minden, mintha égő tűzbe dobták volna. Játékosan Jackson felé ütött, aki elkapta a csuklóit, és fogságba ejtette. Jinyoung szíve félrevert.
  – Így sosem fogjuk feldíszíteni a fát.
 Élesebben érezte Jackson jelenlétét, mint bármi mást a szobában. Még a narancs, a fahéj és a mézeskalács illata sem volt olyan élénk, mint a vibrálás, ami Jacksonból áradt. Jinyoung izgalomként és boldogságként azonosította a fiú simogató ujjait, és a térdét, amit felhúzott a kanapéra, hogy még közelebb lehessen hozzá.
  – Van még bő fél óránk a karácsony hivatalos kezdetéig. Hová siessünk?
  – A mézeskalács hat perc múlva kész. Nincs fél óránk.
  – Olyan ünneprontó vagy.
  – Épp, hogy megmentem az ünnepet. Tőled – tette hozzá Jinyoung, de kezével már Jackson lábára támaszkodott. – Olyan vagy mint a Grincs. Csak te azért teszed tönkre a karácsonyt, mert bamba vagy.
  Jackson hallotta a szavakat, de csak az érdekelte, hogy Jinyoung ujjai lassan felfedezik a testét. A combjairól indultak, és puhatolózva, érdeklődve, kúsztak fel a karján, a vállán, a nyakán. Mindig olyan óvatos, olyan szelíd volt. Kivéve persze, ha Jackson épp rossz fát tett a tűzre, mert akkor Jinyoung jól tarkón vágta. És sosem tévesztette el. Néha átesett egy papucson, vagy beverte a fejét a nyitva felejtett szekrényajtóba, de hogy merre helyezkedik el Jackson tarkója, amikor jó csattanósat kellett rávágni, azt sosem vétett el.

  Jinyoung ujjai megsimogatták Jackson ajkát, felmérte a távolságot és az irányt, majd előrehajolt, és lehunyva tompa, sötét szemeit, csókot lehelt a fiú mosolygós szájára.
Úgy csókolt, mint valami bűnöző. Úgy tett, mintha lágy és ártatlan lenne, majd mikor Jackson bedőlt az illúziónak, erőszakos és követelőző lett, az ajka éhes, a kezei vadak, és Jackson egész egyszerűen összeomlott alatta, mint akit fejbe lőttek. Vagy szíven. Az helytállóbb.
  Beletúrt Jinyoung hajába, belemarkolt a selymes tincsekbe, és elmélyítette a csókot. A fiúnak mézeskalács és frissen esett hó illata volt. Jinyoung apró kis szikrákat érzett kigyulladni, mint a csillagszóró, ami a bőrére hullik, de nem érzi, nem látja, csak tudja, hogy ott van, és varázslatos. Jackson káprázatos, pattogó tűznek írta le, és bár a tűzről csak az tudta, hogy forró és veszélyes, de tudta, milyen alakja van az apró kis csillagoknak, és elképzelte őket pattogni ide-oda, és tetszett neki a gondolat. Szerette a csillagszórókat.
  És szerette, hogy Jackson is úgy vibrál, mint egy csillagszóró, amikor megcsókolja. Izgatott lesz, lelkes és boldog, magához öleli, simogatja, kényezteti, gyönyört okoz és lecsókolja a kételyt és a bizonytalanságot.
  Jinyoung belesóhajtott a csókba,
  és akkor Jackson hirtelen elrántotta a fejét.
  – Ó, a kurva életbe, a mézeskalács!
  Jinyoung hangosan nevetett, miközben Jackson leugrott a kanapéról és a konyhába rohant, ahol a mézeskalács orrfacsaró égett szaggal várta bukott megmentőjét.

2020. december 22., kedd

Illatos karácsony

A fanart Helio munkája

Karácsonyi novella különkiadás

Illatos karácsony; realista
[Fandom: BTS, Taegi] 


Yoongi olyan szorosan zárta a markába az értékes kincset, hogy az ujjai már nem is a fagy jeges harapásától fehéredtek el.
  Fejét behúzva gömbölyödött össze, mint valami kis félrehajított gombóc, és a nyelvébe harapva, küzdve a fém émelyítő ízével, szorosra zárt szemekkel tűrte és tűrte, hogy a többi gyerek a vérével fessen diadalt a hófehér hótakaróra.
  Mocskolódva üvöltöztek, hahotáztak, csak úgy zengett bele a sötét utca. Yoongi a fülére akarta szorítani a kezét. Ott rúgták, ahol a legjobban fájt; a fején, a gyomrán, a bordáinál.  Yoongi kétszer is majdnem elveszítette az eszméletét, és rettegett attól, hogy harmadszorra valóban elfogja. Apró kezében, mélyen az orrfacsaró bűztől undort keltő kabátkája alatt úgy szorongatta a kincsét, hogyha letépik a karját, akkor sem ereszti. Félelem villant az agyában; mi van, ha elájul, és ezek a fiúk elveszik tőle? Mi van, ha nem lesz elég nekik a száraz zsemle, amit nála találtak, és letépik a ruháit is? Yoongi összeszorított szemei alól félelem könnyei csordultak. Felhúzott könyékkel most először tűrte, hogy az a tucat kis szemét megverje. Ha nem rettegett volna olyan borzalmasan, hogy elveszítheti apró kis kincsét, visszaütött volna. Addig küzd, amíg kitépik az összes haját, kiverik az összes fogát, és az összes vére elhullik.
  Úgy tenni, mintha legyőzték volna fogcsikorgatóan megalázó volt. Fel akart pattanni és az öklével rendezni át az önelégült fiúk kosztól mocskos arcát, levágni az ujjaikat, és megenni ebédre. Yoongi volt már olyan éhes, hogy meg tudta volna enni egy ember ujjait. Vagy bármely testrészüket. Olyan érzés volt, mintha kés marta volna ki a gyomrát a helyéről, a vénái nem jutottak volna lélegzethez, és a hasa olyan súlyos és követelőző volt, hogy a nyelve már nem bánta volna egy ember húsának ízét sem.
  Végül nem kellett embert ennie; szerencsére. Legalábbis Taehyung szerencsének hívta. Yoongit a maga részéről nem érdekelte, mivel lakik jól. Ha csak maga lett volna, akár a sarat is megeszi. De Taehyung szájába sosem adott volna ilyen mocskokat. A vastag penészrétegbe fulladt, záptojásos szendvics volt a legundorítóbb dolog, amit hagyott neki megenni; de először arról is levágta a penészt és kiszedte a tojást. Taehyung nem akarta, hogy a tojás veszendőbe menjen, így Yoongi kénytelen volt maga elrágcsálni; ha nem teszi, Taehyung tette volna, és azt nem hagyhatta.
  Yoongi nyelve megduzzadt a fogának erős harapásától, a szájába vér gyűlt. A fém íze csípte a torkát, megrándult a gyomra az undortól. Némán könyörgött, hogy legyen már elég a verésből, hadd mehessen vissza Taehyunghoz.
  Mire a teste elernyedhetett, a nap már rég aludni tért. Yoongi is aludni akart. Ott maradni a puha hóban, nem foglalkozva a hideg bántó erejével, ami a markába zárta apró testét. A hó tompította valamelyest a sajgást, a szüntelen fájdalom pulzálását, és mivel tudta, hogyha felkel onnét, a fájdalom elviselhetetlen lesz, még nem akart indulni. Apró ujjai között a kincs biztonságban volt.
  Yoongi ruháit nem tépték le, pedig a kabátkája, bár büdös és förtelmes, de jó meleg volt. A kis zacskóba gyűjtött zsemléket és megszáradt húsdarabokat elvitték.
  Yoongi nem sajnálta, pedig micsoda lakoma lehetett volna! Hónapok óta nem evett húst, igazi húst. A gazdag negyed szélén álló kukában talált isteni eledel pedig szinte még friss volt. Némelyikbe belecsócsáltak, mások furcsán sziruposak voltak, de jobb állapotban voltak, mint amihez szokott. Még félbehajtott műanyag tányért is sikerült találnia, az lett volna csak az igazi vacsora!
  Yoongi mégiscsak bánta egy kicsit. A torka elszorult, és szipognia kellett, hogy ne csorduljanak ki a könnyei. Ha most visszamegy, már biztos nem talál ott semmit. Bár egyenesen hazaszaladt volt a sok-sok finomsággal! Most mit fog adni Taehyungnak? Ő elviseli az üres gyomrot, ha kell, napokig is, de látni Taehyungot összegömbölyödni az éhség maró fájdalmától kibírhatatlan volt.
  Yoongi megengedte magának, hogy sírdogáljon még egy percig. Saját magának már nem tudott csalódást okozni, de hogyan fog a kicsi Tae szemébe nézni? És ami még fontosabb: Tae hogyan fog ránézni, ha élelem nélkül megy haza? Lebiggyeszti az ajkát, de azért azt mondja majd, hogy semmi baj, majd legközelebb esznek valamit. Valahol. Talán.
  És még ha Yoongi tudta is, hogy így lesz, a mai különleges nap volt. Ma tényleg igazi, királyi lakomával kellett volna szolgálnia.
  Yoongi dühös könnyei legyőzték a szomorúakat. Holnap majd megkeresi azokat a gyerekeket, és a szart is kiveri belőlük! De mindez addigra már nem fog számítani, mert a ma este már tönkrement.
  Yoongi szipogott és letörölte a könnyeket az arcáról. A sós íz a szájába kúszott, és kiköpte; kiköpte vele a vért is, és megtörölte az ajkát. Lassú mozdulatokkal kelt fel, félt a fájdalomtól.
  A sötét utcákon hazafelé olyan illatok szegődtek a nyomába, amiket nem ismert. A sós illat az orrát cirógatta, az édes pedig a torkát, bekéredzkedtek és csábítgatták áruló gyomrát. Az illatok ráültek a nyelvére, és ízekké váltak, de csak ingerelték kiszáradt száját, és éhező hasát. Nem valódi ízek voltak, de Yoongi puha és omlós süteményeknek képzelte őket, amik elolvadnak a szájában, és kedvesen simogatják a pocakját.
  Yoongi feljebb húzta a kabátját, és beledugta az orrát a büdös anyagba. Felesleges kínoznia magát képzelt ízekkel és képzelt süteményekkel, mert a csalódás borzalmasabb, mint a mulasztás. A képzelgést ő nem engedheti meg magának.
  Yoongi nem is nézett fel, amíg végig sétált az utca szélén, beleolvadva az árnyékba, mert félt, hogy egy agresszív felnőtt beléköt. S mivel nem nézett fel, csak a fehér havat figyelte a lába alatt, nem is láthatta a házakat szépen kivilágítva, vidáman fényleni. Yoongi már tudta, hogyan kerülje el a fájdalmat. Amit nem lát, amiről nem tud, az nem fájhat neki.
  Yoongi még akkor is kezében szorongatta a kincsét, amikor lehajolt, és bebújt egy elvadult sikátor sarkába épített szeles bunkerbe. A falat szakadt és állott anyagokkal letakart raklapok jelentették, a fedél egy törött és hajlott pala volt. A hideg és a hó beszökött itt-ott, de legalább látszólag biztonságos volt, látszólag a sajátjuk, látszólag az otthonuk.
  – Hyung! – A didergő, vékony kis hang boldogan kiáltott, és Yoongi ajkára akaratlan mosoly húzódott.
  Tae a sarokban ült, takaróba bugyolálva, épp, ahogy Yoongi otthagyta. Keze között a koszos anyagot gyűrögette, arca kipirult a hidegben, de boldognak tűnt. Yoongi behúzódott mellé, picire húzta magát, hogy megóvja tagjait a hidegtől.
  – Hoztam neked valamit.
  – Tényleg? Mit? Mi az, hyung? – Taehyung boldogan dobta le magáról a takarót, és izgatott arccal fürkészte Yoongi kabátját, ahol az ajándékát remélte. Mikor azonban az anyag lehullott, és Tae megmozdult, az arca eltorzult. Fintorba rándult, és elhúzódott Yoongitól.
  Yoongi szíve halkan megrepedt.
  Taehyung ruhái büdösek voltak. Yoongié is az volt, de őt nem érdekelte. Taehyung gyűlölte az állott, keserű bűz torokmaró szagát, morcos lett tőle, szégyellte és elpirult. Elfordult és nem nézett Yoongi szemébe, nem mert mozdulni, nehogy felkavarja a rémes szagokat. Begubózott, és nem akart Yoongival játszani, néha még sírt is.
  Yoongi örült, hogy Tae ilyenkor nem beszélt vele, mert volt oka otthagyni a fiút, és lenyugodni odakint, ahol nem láthatta. Yoongi ilyenkor sírt. Sírt, ha Taehyung is sírt, és sírt, ha a fiú szégyellte magát előtte; vagy bárki más előtt. Sírt, mert a szíve szomorú és kétségbeesett volt. Sírt, mert ennyit legalább tehetett.
  Yoongi most is lehajtotta a fejét, de most nem sírt. Titokzatos kis mosollyal vette ki a kincset, és büszke volt, hogy megvédte a többi utcakölyöktől. Yoongi Taehyung felé nyújtotta, de a fiú nem figyelt rá, elbújt, hogy Yoongi ne láthassa égő arcát, megalázottságának könnyeit.
  Mivel Taehyung nem volt hajlandó előbújni, Yoongi lenyomott egy gombot, mire furcsa, sziszegős hang törte meg a halk szipogást.
  Beletelt egy kis időbe, mire Taehyung feje előbukkant a kabát alól. A szeme tágra nyílt a csodálkozástól, édes kis ajkai elnyíltak; talán nem hitt az orrának, és a nyelvén is érezni akarta, hogy biztos legyen benne, mindez a valóság.
  Az apró kis bunkerben fenséges, kábító virágillat fodrozódott. Yoongi nem ismerte, miféle virágnak lehet ilyen puha és selymes, gyöngéd illata, de eldöntötte magában, hogy ez a kedvence. Taehyung áhítatos, bódult arccal nézett körbe, kereste, honnét származhat a földöntúli illat, amikor megpillantotta Yoongi kezében a kis flakont.
  Yoongi arca lángra borult, el kellett fordulna attól a csodálattól tágra nyílt arctól, és zavartan megvakarta a tarkóját. Taehyung arcán annak a tiszta boldogságnak mintha kezei lettek volna; megsimogatták Yoongi szívét, és gyöngéden a markukba vették, dédelgetve, amíg egészen fel nem melegedett, és lelkes izgalmában össze-vissza nem verdesett.
  – Hyung – suttogta, mintha félt volna, hogy ha hangosan beszél, valótlanná válik az egész. – Ezt hol szerezted?
  – A gazdagok negyedében. Szinte még tele van – rázta meg a spré nehéz flakonját. – Ha tudnád, miket ki nem dobnak ezek! Hibátlan, új dolgokat tesznek a kukába!
  Taehyung nem botránkozott meg, csak rajongó imádattal nézett a flakonra, majd Yoongira. Yoongi a füléig elpirult, elfordulva odanyújtotta Taehyungnak a flakont, és azt mondta halk, reszelős hangon:
  – A tiéd.
  Taehyung gyönyöre megtöltötte Yoongi egész testét forrósággal és békével. Aprócska kezei reszkettek, mikor elvette Yoongitól és nehézkesen újra a levegőbe fújt vele.
  – Ne pazarold el! – korholta Yoongi szelíden. – Magadra fújd!
  Yoongi átkarolta a térdét, rátette az állát, úgy nézte Tae boldog izgalmát.
  – Így már nem leszek büdös. – Az ajka megremegett a lelkesedéstől, és mikor felnézett, szemei csillogtak a hálától.
  Yoongi elmosolyodott, és megborzolta a fiú haját.
  – Boldog karácsonyt, Tae.
  – Boldog karácsonyt, hyung!

2020. december 21., hétfő

Asszociációs tag

Mad egy örökkévalósággal ezelőtt hívott meg erre a TAG-re, amitől rögtön lázba jöttem, mert nagyon szeretem az ilyeneket. De sajnos annyira le voltam amortizálódva agyilag (mutatja ezt is töménytelen mennyiségű angst sztori), hogy egyszerűen képtelen voltam... nos, asszociálni. Ránéztem a szavakra meg a képekre, volt hogy hetente többször is, és semmi nem jutott eszembe. (Mindenhova pedig mégsem írhatom be, hogy semmi.) Szóval igen, az elő-előtörő depresszióm, a kedvetlenségem és a kreativitásom teljes hiánya miatt tudtam csak most elhozni ezt a TAG-et. 


Menete:

Ráhangolódás

Kedves blogger! Ülj le, helyezd kényelembe magad! Hunyd le a szemed, és ürítsd ki a fejed! Ez egy asszociációs játék, ne gondolkozz, csak csináld! Készen állsz?

Ha már így kérdezted... Nem egészen, de essünk neki. :3

Szavak

Itt van tíz szó, írd le, melyik másik szó ugrik be róla! Akár jelentésről, a csengéséről, bármiről, ne korlátozd magad.

 

 

Sohaország × tündér × pompom × Gombóc Artúr

Mármint a Pompom meséiből, tudjátok. Ez akár lehetnék én is, csak sovány változatban, feneketlen bendővel. Most megkívántam egy nagy tábla csokit. Még jó, hogy közel a karácsony :3

 

remény × szökés × mém × fekete lyuk

Megláttam a "mém" szót, és leblokkolt az agyam.

 

Csámpás × vörös × csizma × Kandúr

Csizmás, a Kandúr. De kreatív vagyok, te jó ég.

 

Dánia × hideg × ezüstfenyő × sártenger

A családommal karácsonyfát árulunk minden ősszel-télen, úgy novembertől december 24-ig. Ami azt jelenti, hogy az egész nappaliban akkora sártenger van, hogyha egy nap háromszor mosok fel, az sem elég. 

 

szülőágyi láz × újszülött × kórház × nyikorgós szekrény

Nagyjából 5 éves voltam, amikor lebetegedtem, kórházba kerültem. Az egyetlen, amire emlékszem az egészből, hogy az éjszaka közepén ki kellett mennem pisilni, de ahhoz papucsot kellett húzzak, ami egy nagyon nyikorgós ajtajú szekrényben volt. Volt egy szobatársam, akit nem akartam felébreszteni. A mai napig emlékszem, hogy az istenért sem tudtam halkan kinyitni azt a francos ajtót. 

 

fenyő × toboz × süni × terror

Nemrég a kiscica szökésnek indult, és az éjszaka közepén kellett utánamennünk a húgommal. Mikor behessegettük és visszamentünk az udvarra, a húgom felordított, hogy "Vivi, Vivi, valami bazi nagy állat szaladt be a bokorba!" Engem küldött, hogy nézzem meg, de inkább haltam volna meg ott helyben, minthogy kövessem a "bazi nagy állatot" a susnyásba, ami nagy valószínűséggel megevett volna vacsorára. De aztán kiderült, hogy csak süni volt, és nem is volt olyan nagy, mint amilyennek a húgom mondta...


textúra × részletesség × PhotoShop × teljes kudarc

A kapcsolatom a photoshoppal két szóban.

 

matcha tea × zöld × moszat × Spongyabob

Ami víz és vízi élőlény, az nekem Spongyabob.


vihar × vad × hullám × crush

A húgomat levitte a Duna partra egy srác, aki oda volt érte, de mostanra nagyon utálják egymást, és folyton azzal viccelünk, hogy nyelte volna el a srácot a hullámzó Duna. (De egyébként kedves emberek vagyunk :) )

 

szamurájkard × Japán × kiképzés × aerobik

Borzalmasak voltak az aerobik edzéseim. De imádtam őket. 


Képek

Adott öt kép, amire képben kell válaszolnod! Ha nem elég a géped/telefonod galériája, akkor alkalmazz hasonlót, mint a második részben! Nézz a képre, és guglizz rá az első szóra, ami eszedbe jut róla, érzés, benyomás, emlék, bármi, és válaszd ki a találatok közül az ízlésednek leginkább megfelelő választ!



A fejem, amikor meglátom ezt a mesének csúfolt modern mentális kínzóeszközt.




Ilyen levendulazsákok vannak a párnám alatt, hogy jobban aludjak. :3


Duna. Meg a hullám. 



Amikor kicsi voltam (kit akarok átverni, még manapság is), ha kondenzcsíkot látunk, kört formázunk a hüvelyk- és mutatóujjunkból, és majd miközben a másik kezünkkel széthúzzuk az ujjainkat egy napra gondolunk (pl. hétfő, kedd, stb...), és akkor az a nap szerencsés lesz. Tehát végül is kívánunk valamit. Kívánság = wish. Ennek valószínűleg csak az én fejemben van értelme.


Ez egy jó film. Nézzétek meg.

Zenék

Kapsz három zenét, amire három zenével kell válaszolnod! Figyeld a ritmust, a hangszerelést, a szöveget, a hangulatát a kapott daloknak, vagy bármit, ami hatással van rád egy zenében, és reagálj rá az egyik olyan számmal, amit ismersz!

(Hülyén van összerakva a dizájnom, de ha rámentek a címekre, elvisz a yt-re.)


Nem tiktokozok, eskü. A húgom. Ő volt.

The Killers - Somebody Told Me

×

The Rasmus - In The Shadows
Azonnal, hogy meghallottam, pedig évek óta nem hallgattam ezt a számot.


Kalandra - Brave New World

×

Ciara - Paint It, Black

 A hangulatáról ugrott be.

Játékosok

Küldd tovább (maximum) öt bloggernek, akiknek a neve eszedbe jut a játékokról, akik szerinted élveznének egy ilyen kis kihívást! Nekik már azokra kell reagálni, amilyen szavakat, képeket és zenéket te reagáltál valaki máshoz, így láncszerűen haladhat a dolog, és akár többször is érdekes lehet kitölteni :)


(Franciska kérése: Kérlek, ne küldd tovább több embernek, mint öt! Ne írd ki, hogy akinek van kedve, az lopja, és csinálja meg ő is!)

Mese - Nem tudom, szoktál-e ilyeneket csinálni, de kíváncsi lennék ^^
Theodora - Téged sem láttalak még ilyet kitenni, de hátha. 
Nina - Szerintem neked tetszene :)

2020. december 17., csütörtök

Dagadt kutya

Rizun27 munkája

Dagadt kutya; one-shot, sillyfic
[Fandom: Mo Dao Zu Shi, Juniorok] [Szavak száma: 554]

Tételezzük fel, hogy nem repkednek kardon, oké?

___________________

– Tolj már fel! Csúszok!
  – Leszakad a fejem a hájas seggedtől!
  – Mit mondtál?!
  – Hogy dagadtabb vagy, mint Tündér!
  – Lemegyek, és belenyomom a fejedet Tündér szarjába!
  – Ne beszélj csúnyán!
  – Különben mi lesz?
  – Hallgassatok el! – rémüldözött halkan Lan Sizhui, és rogyadozó térdekkel megpróbálta a vállán tartani Lan Jingyi lábát. – Felveritek az egész házat!
  – Igen, hallgass, Jingyi, és tolj már fel! – sziszegett fentről Jin Ling.
  – Nem tehetek róla, hogy olyan nehéz vagy, mint egy dagadt kutya! – nyöszörgött Jingyi, és megingott a lába Sizhui vállán. Jin Ling ijedten sziszegni kezdett odafent, és olyan szavakkal illette Jingyit, amikért Hanguang-jun két napig ütötte volna, ha teheti. Az ingatag torony legalján Sizhui verejtékező arccal próbálta stabilan tartani a kétes építményt, de Jin Ling úgy kapálózott, mint egy tüzes kanca, és majd’ hanyatt estek mindhárman.
  – Ha Hanguang-jun elkap minket… már otthon kellene lennünk!
  – Hanguang-jun? – horkant Jin Ling. – Tudod te, mit kapok a nagybátyámtól, ha észreveszi, hogy még nem vagyok a szobámban? – Jin Ling arcát fintorba rántotta a borzongás, és Sizhui valóban nem tudta eldönteni, vajon Hanguang-juntől vagy Jiang Wanyintól kellene-e jobban tartaniuk. A helyzetük kilátástalannak tűnt.
  – Toljál már feljebb, Jingyi! – Jin Ling egy kézzel a falnak támaszkodott, a másikkal az ablakpárkány felé nyújtózkodott. A bizonytalan mozdulatra megdőlt a torony, Jin Ling pedig kicsúszott a kezéből. Jingyi rémülten felhördült, és ösztönösen megmarkolta Jin Ling fenekét.
  Ezután a sorsuk csak Sizhuin múlott.
  – MI A FASZT MŰVELSZ?
  – Megmentem a szaros életedet!
  – LETÖRÖM A KEZED ÉS FELDUGOM A SEGGEDBE!
  – Szerinted én ezt élvezem? – Jingyi végleg elvesztette a türelmét. – Soha életemben nem fogtam még ilyen undorító és löttyedt segget, mint a tiéd! Fel vagy háborodva? ÉN EGYENESEN DÜHÖNGÖK!
  – Fiúk…
  – Mi bajod a seggemmel? Azt hiszed, a tiéd jobb?
  – Fogd meg, és megtudod!
  – Inkább levágom és feldugom a kezem a saját seggembe!
  – Azt megnézném!
  – Aztán levágom a tiédet…
  –… és azt is feldughatod magadnak!
  Sizhui füle már vörös volt a szégyentől.
  – Jingyi…
  De Jingyi már torkig volt. Úgy belemarkolt Jin Ling fenekébe, hogy a fiú felvinnyogott, mint a veszett kutya, aztán a felháborodás és dac minden erejével taszított egyet rajta és fellökte. Jin Linget lekötötte a hevesen lüktető hátsója, így azzal a lendülettel lefejelte a párkányt.
  – Te nyomorult kis…
  Kóválygó fejjel és a szédüléstől imbolyogva a párkányra támaszkodott, és mikor a feneke elemelkedett Jingyi vállairól, az diadalittasan rácsapott – mert ha már lúd, legyen kövér –, és taszított rajta egyet, hogy biztos, ami biztos, felérjen. Jin Ling feje elkékült a méregtől és szitkok ezrét zúdította Jingyire. Felhúzta a lábát és a párkányra kuporgott, de még előtte véletlenül jól vállon rúgta Jingyit. Páholyból nézte, ahogy Jingyi és Sizhui éles kiáltással elterülnek egymáson.
  – Te hálátlan köpedelem! – nyögte Jingyi.
 Jin Ling elégedetten vigyorogva bemászott az ablakon, és lendületesen bevágta maga mögött. Megdörzsölte sajgó fenekét, szitkokat és átkokat szórva maga körül, miközben gyertyáért kutatott…
  Amikor egy láng a sötétben felvillant.
  Jin Ling megpördült, és földbe gyökerezett a lába.
  Jiang Cheng az ágyon ült, keresztbetett lábbal, összekulcsolt kezét a térdén nyugtatva.
  Jin Ling szájában kiszáradt a sok mocskolódás.
  – Hol voltál?
  Jin Ling nyelve száraz maradt, mint a sivatagi homok. Mikor kinyitotta a száját, csak egyetlen dolog jutott eszébe, és hirtelen megeredt a nyelve.
  – Wei Wuxiannel.
  A dacosan odavetett név elhalt Jiang Cheng szemöldökének végén, amit lassan felvont.
  A következő pillanatban megmozdult a szék az asztalnál, és Jin Ling némán búcsút vett az életétől.
  Wei Wuxian karbafont kézzel belépett a gyertyafénybe.
  – Próbáld újra, fiatalember.