2021. január 5., kedd

Write tag 2

Ez is egy olyan kihívás, amire Abeth ezer évvel ezelőtt hívott ki, de mivel időrendben szerettem volna haladni velük, így ezt sem tudtam előbb megcsinálni. Nem mintha ez jó kifogás lenne. 

Szabályok:

  1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére! (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Tintaszerkezetek oldalra, innen el tudják vinni a dolgokat.)
  2. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
  3. Válaszolj a kérdésekre!
  4. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! 
  5. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
  6. Értesítsd őket a jelölésről!

Kérdések:

  1. Valós, alternatív földi vagy kitalált világban alkotsz-e legszívesebben?
  2. Miért? Mit szeretsz benne?
  3. Szoktál-e írás előtt vagy alatt kutatómunkát / világépítést végezni?
  4. Miért igen, miért nem? És ha igen, hogyan? Van bevált módszered?
  5. Mennyire törekszel valósághűségre, ill. hihetőségre?
  6. Szerinted hogy lehet ezt elérni?
  7. A történeteid többsége egy vagy több helyszínen ill. világban játszódik?
  8. Íróként hogy állsz a tájleírásokhoz, helyszínbemutatásokhoz?
  9. Mit gondolsz arról, hogy van, aki szerint azért írnak olyan sokan fantasyt, mert az könnyű zsáner, hiszen ott „bármi megtörténhet”?
  10. Van-e valami érdekességed a világokról, helyszínekről, amit elmesélnél? 🙂
  11. +1 Bármit kérdezhetsz, ami a történetekben szereplő helyszínekhez, világokhoz kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!
Válaszaim:

Valós, alternatív földi vagy kitalált világban alkotsz-e legszívesebben?

Ha fanfictionökről van szó, akkor alapvetően a valós világnál maradok, mert ilyenkor nem igazán a világra, hanem a mondanivalóra szoktam tenni a hangsúlyt. Persze, ha eleve olyan ficit írok, ami kitalált világban játszódik, akkor nyiláván azt a világot veszem alapul. De egyébként saját történetek esetén a Jól vagyok! kivételével szinte mindig kitalált világokat alkottam. 

Miért? Mit szeretsz benne?


Hogy én vagyok a boss. Egyébként a fantasyben sokkal jobban otthon vagyok, és kreatívabb történeteket is tudok kitalálni, mert a megalkotott világ eleve nagyobb potenciál, könnyebben lehet egyediséget és izgalmat vinni bele, legalábbis szerintem. De főleg azért szeretem, mert nagyobb szabadságot ad, mintha megkötnék a kezem a valós dolgokkal.

Szoktál-e írás előtt vagy alatt kutatómunkát / világépítést végezni?

Hát hogyne. Jelenleg is már hónapok óta világépítek; szerintem a legizgalmasabb része a folyamatnak. Háttérmunkát is szoktam végezni, anélkül nem lehet hitelesen írni, szerintem ez egy írónak alapfeltétel. A legtöbb történet megkívánja, hogy kutass egy kicsit.

Miért igen, miért nem? És ha igen, hogyan? Van bevált módszered?

A miérteket már az előbb megmagyaráztam. Módszer... hát ez nagyon függ a történettől. A Jól vagyok! esetében a történet megtörtént eseményeken alapszik, így utána kellett nézzek, hogy pontosan hogyan verte a producer a fiúkat, de főleg hogy a bántalmazottak hogyan reagálnak, mit éreznek (ptsd, pl.) hogy hiteles képet tudjak mutatni a szereplőm érzelmeiről. A jelenlegi projektem saját világot igényel, amihez csak a saját fejem áll rendelkezésre; mivel fantasy, nincsenek olyan korlátok, amiknek utána kellene néznem, mert én alkotom őket, és jelenleg még a gazdaságban és hadászatban sincsenek olyan aspektusok, amik különösebb kutatómunkát igényelnének. A ficijeim esetében legtöbbször valami mentális betegséget, vagy érzelmi tényezőt veszek alapul, és ha ezeket nem tapasztaltam meg magamon, akkor mindig utánanézek, több forrásból. Mivel érdekel a téma (hisz ezért írok róla), ezért érdekes maga a kutatási folyamat is. 

Mennyire törekszel valósághűségre, ill. hihetőségre?

Nagyon. Én magam sem tudok élvezni olyan történetet, ami hiteltelen. Legyen akármilyen kreatív, akármilyen jól megírt, ha hiteltelen, akkor veszett fejsze nyele. Úgyhogy én törekszem a hitelességre.

Szerinted hogy lehet ezt elérni?

Ne írj olyanról, amiről halvány lila gőzöd sincs, és lusta vagy utánanézni. Ha hajlandó vagy rászánni az időt, akkor hajrá, egyébként kíméld meg az olvasóidat a kiborulástól, magadat pedig a szégyentől.

A történeteid többsége egy vagy több helyszínen ill. világban játszódik?

Általában több helyszínen, egy világban. A sztori összetettsége dönti el igazából.

Íróként hogy állsz a tájleírásokhoz, helyszín bemutatásokhoz?

Nos, készség szempontból úgy érzem, hogy mennek, és le tudom írni hatásosan, érzékletesen. De egyébként utálom. Nehéz, főleg a kitalált világoknál, és órákat tudok elszöszmötölni azzal, hogy most akkor a frissen nyírt gyep nedves harmatának üdítő zamata fodrozódik-e, vagy hullámzik-e a levegőben... És nem egyszerű bánni sem vele. Ha túl kevés, az olvasó nem látja maga előtt a helyszínt, ha túl sok, unalmas lesz. Én magam, olvasóként utálom a tájleírásokat, ha több bekezdésen át tart, módszeresen átugrom (kitalált világoknál persze nem, de amikor a valós világban játszódó történetben már három bekezdés óta arról papol az író, hogy milyen szép a múzeum szemközti fala, attól kedvem támad jól megkapargálni azt a falat). És mivel tudom magamról, hogy borzalmasan untatnak az ilyenek, igyekszem rövid, tömör, de azért érzékletes leírásokat írni; ami nehéz. :(

Mit gondolsz arról, hogy van, aki szerint azért írnak olyan sokan fantasyt, mert az könnyű zsáner, hiszen ott „bármi megtörténhet”?

Könnyű a fenét. Jelenleg már négy hónapja csak világépítek, hogy a mágia és a többi finomság logikus módon legyen felépítve, és ne úgy nézzen ki, mint mikor az ember bedobálja a koszos, mindenféle színű és méretű ruháit a szennyesbe. Aki ilyet mond, az maga még soha az életben nem írt fantasyt, vagy képtelen volt egy logikusan felépített, szabályokra épülő világot megalkotni. A fantasy világokban ugyanúgy vannak szabályok (erről van ITT egy jó kis cikk), mert ha nincs, akkor nagy katyvasz lesz belőle, a sztori szétcsúszik, az olvasó meg a haját tépi. Rowling se véletlenül töltött 5 évet csak tervezgetéssel, még akkor sem, ha az ő világa a szabálytalanságra épül. Azért tartják sokan egyszerűbbnek (és azért szeretem én is), mert ott az író alkotja a szabályokat. Az emberek simán lebeghetnek súlytalanul a földön, ha az író azt akarja, de erre kell adnia egy magyarázatot! Lehet, hogy sokan könnyebbnek tartják a zsánert, mert mentes a való világ korlátaitól, de attól még kellenek új, másfajta korlátok, különben elveszett az egész. Persze, "bármi megtörténhet", de arra a "bármire" az írónak magyarázatot kell adnia. 

Van-e valami érdekességed a világokról, helyszínekről, amit elmesélnél? 

Jajj, ne kérdezd. Légyszi ne. ViPa egyes számú szabálya, hogy soha nem beszél épp készülő sztoriról. A korábbi fantasy világaim pedig borzalmasak voltak, úgyhogy azokról jobb, ha nem beszélek. 


Jelöltjeim:

2021. január 2., szombat

Pápá, 2020!

Évértékelő gyanánt írtam egy hosszú, lelkizős posztot arról, hogy miért nem írtam 3 évig, és miért kezdtem el mégis újra tavaly – de aztán kitöröltem, és végül nem azt fogom megosztani. Nincs kedvem lelkizni, és már amúgy sem számít. Úgyhogy vegyük könnyedre!

2020-ban iszonyú termékeny voltam; mármint magamhoz képest, főleg azt figyelembe véve, hogy előtte 3 év alatt 3 novellát sikerült kipréselnem magamból. Nem terveztem, hogy ez az év ilyen lesz írás szempontjából, de nagyon örülök, hogy így alakult. Egyrészt végre lettek terveim, és végre lettek sikereim is, amik motiválnak, és végre úgy érzem, tartok valamerre. Kipróbáltam olyan témákat és zsánereket, amik újak voltak, és némelyikbe belebuktam, de némelyik a vártnál jobban sikerült. A bukásaimat igyekszem idén kijavítani, és ezúttal lehetőleg értékelhető módon megmutatni nektek. 

Ami 2020-ban történt:

  • 17 történet került ki (ebből 8 one-shot, 8 egyperces és 1 rövid történet). Wattpadra felkerült egy 18. egyperces is, amiről még nem döntöttem el, hogy ide is elhozzam-e, illetve volt ott még egy one-shot, amit azóta leszedtem, mert egyelőre még a bukások listáját bővíti, de idén majd helyrepofozom. 
  • Befejeztem egy regényt (Jól vagyok!), ami hivatalosan még csak kézirat, de most tekintsünk el ettől.
  • Bevállaltam, be is fejeztem és ki is posztoltam egy kedvenc Taegi (BTS) fanfictionöm fordítását (wattpad link).
  • Megjelent egy novellám, a Mami, az Aranymosás irodalmi magazin oldalán, amire rettenetesen büszke vagyok, és ami olyan boldoggá tett, mint még soha semmi. (Persze a valódi nevem alatt jelent meg.)
Szám szerint összesen 21 történet született idén, amivel veszélyesen túltettem magamon  11 éves korom óta írok, de összesen nem termeltem annyit, mind idén (ami szégyen, és nem kéne hangoztatni, de ezen már rég túl vagyok). 

A kudarcokra visszatérve. Mielőtt beküldtem volna a Mamit az Aranymosás oldalára, még indultam egy másik pályázaton is, amire a Színtolvajjal neveztem (persze a neveket átírtam), (többen is észrevetették, hogy egy időre lekerült innen és wattáról is, aminek ez volt az oka), de azon nem jutott tovább a történet. Különösebben nem estem kétségbe rajta, bár picit azért szomorú voltam. Mivel sajnos nem kaptunk emailt arról, hogy miért nem kerültünk be, így nem tudom, pontosan mi volt a baj, de annyi biztos, hogy a történet nem felelt meg, szóval lesz okom még dolgozni rajta, hogy eljusson arra a szintre, ahol már bejuthat a nyertesek közé.

Sokaknak ez az év nagy kudarc volt, és rettenetes emlékként tekintenek vissza rá; de ha nem ilyen lett volna, nem tudtam volna ennyit írni, nem jelent volna meg a novellám a Könyvmolyképző online magazinjában, és nem kezdtek volna el körvonalazódni a tervek a fejemben. Ha nincs ez az év, én sem válok ilyen elszánttá. Szóval kövezzetek meg, de a sok-sok (engem is ugyanúgy érintő) negatívum mellett nekem sok sikerélményem is volt, ami miatt meghatározó volt ez az év.

Nem tudom, milyen lesz az idei év, vajon mennyit fogok írni, és nem is tervezek; a tavalyit sem terveztem, és nem is szeretném magam korlátokhoz kötni, mert csak stresszes leszek miatta. Azt szeretem, ha nincs megkötve a kezem, és nem kell ragaszkodnom mindenféle számokhoz vagy fogadalmakhoz. A tavalyi évből kiindulva pedig felesleges mindenféle fogadalom; nem igazán én irányítom, hogy meg tudom-e valósítani őket. 

Végszóként sokadszorra is szeretnék nektek köszönetet mondani; köszönöm, hogy egész évben velem voltatok, és mindig adtatok egy esélyt a történeteimnek, még akkor is, ha nem a ti zsáneretek volt, vagy a ficik tekintetében, akkor is, ha nem ismertétek a fandomot. Tudom, nem mindig olyan témáról írok, amiről olvasni szeretnétek, de pontosan ezért vagyok hálás, hogy mégis olvassátok a (többségében) roppant depresszív történeteimet. 

Ti vagytok a legjobbak. ♥ 

2020. december 24., csütörtök

Copf

Mufindesu munkája

Karácsonyi novella különkiadás

Copf; egyperces, fluff
[Fandom: BTS, Taekook] [szavak száma: 584]

[Egyáltalán nem fun, de azért fact: ennél fluffosabb fluffot nem tudok :(]

Ez a boldog karácsonyi ajándékom nektek, mert eleget szenvedtetek a ficijeim miatt ebben az évben.


___________

Jungkook ajka huncut vigyorra rándult, de gyorsan kidugta a nyelvét, és lenyalta a cukormáz maradékát az ajkáról, hogy elrejtse.
  – Mediheal.
  Taehyung pislogott, és lomhán felemelte a fejét, amit öt perce tartott az öklére fektetve, hogy áthatóan meredhessen Jungkookra.
  – Hm?
  Jungkook lustán beletúrt, majd kiválasztott egy rénszarvas alakú mézeskalácsot, és leharapta a fejét.
  – Az arcmaszk márkája, amit használok – folytatta csevegve, hangosan cuppogva. Újabb darabot harapott, ezúttal a szarvas lábait, majd játékos pillantással azt is rágcsálni kezdte. – Olyan ragacsos lett tőle a bőröm, hogy azóta se tudom levakarni róla a szemed.
  Taehyung előre dőlt, két tenyerébe támasztotta az állát, és lágyan csücsörítő ajkaival úgy tűnt, mintha Jungkook kielégítené minden esztétika iránti vágyát. Még félre is biccentette a fejét, és az orrától a homlokáig olyan mélyrehatóan mérte fel, hogy Jungkook kénytelen volt a szájában tartogatni a mézeskalácsot, ha nem akart megfulladni a visszatartott nevetéstől. Már csak annyi kellett volna, hogy Taehyung még a száját is eltátsa; akkor aztán Jungkook hetekig cukkolhatta volna a fiút a vérciki rajongásáért.
  Jungkook gyorsan lenyelte a lábakat, mielőtt elkaphatta volna a nevetőroham, és látványosan a dobozban heverő, ínycsiklandozó fahéj illatú mézeskalácsoknak szentelte a figyelmét; ám a szeme sarkából látta, hogy Taehyung a legkevésbé sem zavartatja magát. Jungkook még élvezte pár pillanatig a meglepően kellemes helyzetet, majd a nevetéssel viaskodva megszólalt:
  – Hyung…
  De épphogy kimondta, Taehyung már fel is emelte a kezét, és egy váratlan mozdulattal félrekotorta a haját a homlokából. Jungkook szájában megállt a hóember hasa.
  – Fel tudnád úgy kötni a hajad, ahogy a legutóbbi live-odban?
  Beletelt egy másodpercbe, hogy megértse, de már ki is tört belőle a nevetés. A mézeskalács lecsúszott a torkán, és miután sikerült nem megfulladnia, könnyekkel a szemében hunyorgott Taehyungra; szelíd mosolya valamelyest megolvasztotta Jungkook szívét.
  – Azt csak a rajongók kedvéért csináltam. – A homlokához emelte a kezét, és hátra tűrte a haját. – Akkora a homlokom, mint egy fóka hasa; kímélj meg ettől a megaláztatástól, kérlek.
  Taehyung lebiggyesztett az ajkát, és Jungkook leejtette a kezét.
  – Meg aztán – vont vállat, újabb hóemberért nyúlva – nem is hoztam magammal hajgumit.
  Valami végszót vagy jelszót mondhatott ki, mert Taehyung arca felélénkült, és a csuklójához nyúlva már előre is hajolt; Jungkook nem látott mást, csak a széles mellkasát, ami hirtelen beterítette az egész látóterét, közvetlenül ezután pedig már azt érezte, hogy Taehyung a hajába túr. Akaratlanul hunyta le a szemét, amikor a fiú hosszú ujjai lágyan a fejbőréhez simultak, és a feje tetejére copfozták a haját. Mikor érezte, hogy elhúzódik, kinyitotta.
  Taehyung csillogó szemmel figyelte művét, és olyan vidámnak tűnt, mintha azt jelentették volna be, hogy idén kétszer lesz karácsony.
  – Most boldog vagy? – Jungkook hangjában remegett a nevetés.
  Taehyung elégedett vigyort villantott.
  – Tudod, mennyi előnye van annak, ha így hordod a hajad?
  – Csak azt tudom, hogy fázni fog a homlokom, ha kimegyek a mínusz tíz fokba.
  – Először is dögös vagy, ami kellemes előny nekem – közölte Taehyung, és újfent előre hajolt. Jungkook várakozóan figyelte. – Másodszor pedig könnyedén tudok csókot adni rá.
  És már ott is volt, hogy puha ajkával forró csókot nyomjon Jungkook homlokára; amit erre menten kivert a veríték.
  – Ahonnét pedig egyenes út vezet… – lehelte, és szájon csókolta Jungkookot. – Ide.
  Nehéz megmondani, kinek a mosolya volt szélesebb, és kinek volt forróbb a nyelve, amikor összegabalyodtak; de végtére is, ez nem verseny, ugye? Jungkook legalábbis nem szeretett ilyenekben versenyezni; viszonozta a csókot, hagyta, hogy Taehyung a tarkójára simítsa a kezét, a hajába markoljon, és elfeledtesse vele a mézeskalácsokat, a hajgumikat, de még azt a cikis copfot is, ami a feje tetején pompázott.
  Egy dologra viszont emlékezett: a homloka Taehyung gyengéje. Ez igazán előnyös felfedezés volt.

.
.
.
.
.
.
GrafikaCentaura