Bolondok aranya; vers, romantikus
[Szavak száma: 192]
Szóval megijedtél.
A kisfiú, aki bárkivel végigflörtöli az estét,
megijedt, hogy valaki törődik vele.
Ez beleillik a rólad alkotott képembe.
Kényelmes lehet úgy élni,
hogy senkinek nem kell megfelelni,
senki nem kéri számon, ha reggel lelépsz,
és zsebretett kézzel már tovább is mész.
De hova?
Kinek a szobájában bújsz ma este ágyba?
Örökké ezt akarod csinálni?
Egyik ágyból a másikba kódorogni?
Mennyi szoba, mennyi ágy,
mennyi öl és mennyi vágy,
mennyi darabka, amit itt-ott elhagytál,
szét vagy esve egészen,
de egész már nem leszel sohasem.
Egy ládányi kincs,
tele színültig,
pénz, ragyogás, ábránd,
és te mindenkinek adtál, bármerre jártál.
Mohó kezek hordták szét,
de egyesével az arany mit sem ér.
Miért adtál oda nekik mindent?
Embereknek, akik nem is számítanak neked.
Mi lesz ha jön valaki,
de már nem tudsz neki mit adni?
Vagy nem gondoltad sohasem,
hogy egy szobáért fizetned kell?
Talán azt hitted, ingyen van
a helyed mások agyában?
Így nem csoda, ha megijedsz.
Rakott bárki is valamit a ládába, vagy csak elvett?
Jaj, baba!
Rémes lehet a kincs hangja,
ahogy koppan az üres ládában.
De figyelj ide,
figyelj rám!
Csendes leszek!
Csak egy simogatás,
semmi durvát nem kell érezned!
