2020. október 14., szerda

Törött cukorka


 

Törött cukorka; egyperces, angst

[Fandom: Mo Dao Zu Shi, Xue Yang] [573 szó]


– Találtál valamit?
   Wei Wuxian hangja eldobott kőként pattant vissza a köd borította földes útról, majd beleveszett a tejfehér fátyol fodrozódó mélységébe. Alig látta Lan Wangji hátát, de azt ki tudta venni, hogy a férfi néhány pillanatnyi tétovázás után felegyenesedik, majd körbe kémlel.
   – Semmit.
   Wei Wuxian ezen megdöbbent.
   – Egyetlen foszlányt sem?
   Lan Wangji nem az a fajta, aki tévedni szokott, bizonyosan igazat beszélt. Ha valakinek, hát neki érzékelnie kellett volna. Wei Wuxian mégsem tudta elképzelni, hogyan lehetséges ez.
   – Nem.
   Wei Wuxian mellé lépett, és Lan Wangji tekintetét követve lenézett a porban fekvő, véres testre.
   Valaha egész jóképű volt, és ez még inkább akkor látszott, ha az arcát nem torzította el a rosszindulat és a kegyetlenség grimasza. Nagy kultivátor lehetett volna, ha a szíve nem viszi tévútra, és követ el galád, megbocsáthatatlan bűnöket.
   Abból a jóképű fiatalemberből, aki lehetett volna jó is, de sosem volt az, most már csak egy megcsonkított test maradt, amit vér áztatott, és rothadó hús szaga ölelte. Wei Wuxian akaratlanul azt gondolta, ez a szag illik a férfi lelkéhez. Nem tehetett róla, az első perctől kezdve undor és borzongás kerítette hatalmába a férfitől. Na és A-Qing emlékei… Wei Wuxian ha akarta volna, sem tudta volna szánni őt.
   – Hogy lehetséges ez?
   Lan Wangji pillantása egész megfejthetetlen volt; olyasféle, amikor szeretne hinni valamiben, de már nem tudott. Wei Wuxiant meglehetősen nyugtalanította ez a látvány, és elszorult torokkal fordult vissza a test felé. Ha egy holttest mesélhetne, ennek itt vérben fürdő csatákról, szárba szökő és bimbózó erőszakról, valamint engesztelhetetlen gyűlöletről szólt volna az elbeszélése.
   – Nem akar visszatérni.
   Ez nem volt válasz. Wei Wuxian mégis attól tartotta, érti, miről van szó. És az értelmezés sehogy sem tetszett neki.
   – Itt már nincs dolgunk. – Lan Wangji hátat fordított a holttestnek, és nem mutatta jelét, hogy el akarná temetni. Wei Wuxian még egy pillantást vetett a fiatalember rászáradt vértől elmaszkírozott arcára, majd utána fordult.
   – Gondolod, hogy… – Nem fejezte be. Nem azért, mert nem tudta, hogyan, hanem mert nem volt szükség rá. Lan Wangji aprót bólintott, majd elindult a köd borította ösvényen.
   Wei Wuxian figyelt, minden érzékével a környéket pásztázta, de Lan Wangji korábban már sikertelenül tért vissza a keresésből; nem számít, mennyi ideig kutattak volna, nem hozott volna eredményt.
   A fiatalemberből, abból az aljas, kegyetlen emberből, aki lehetett volna jó is, de sosem volt az, nem maradt semmi. Wei Wuxian lelke egyszerűen eltűnt, miután meghalt, Xiao Xingchen lelke darabokra foszlott a kíntól, és azok az apró maradványok, amik megmaradtak belőle már Song Lannál voltak; egy nap talán visszatérhetett, de az több idő, mint ameddig Wei Wuxian bele mert gondolni.
   De Xue Yang lelkéből nem maradt semmi. Egy porszemnyi, jelentéktelen kis apró darab sem. Nem hagyott hátra bosszúvágyat, kielégületlen vérszomjat vagy kínt. Wei Wuxian már átlépte Yi város kapuját, amikor arra gondolt, hogy talán azért nem maradt kín utána, mert az már rég összetépte a lelkét.
   Nem akkor történt, amikor az őrület bábként rángatta őt, és mindenét feltette egy lapra, ami talán visszahozhatta Xiao Xingchent, de valószínűbb volt, hogy sosem fogja. Nem akkor, amikor bábuvá változtatta Song Lant, vagy amikor Xiao Xingchennel gyilkoltatta meg annak legkedvesebb barátját, de még csak nem is akkor, amikor egy egész klánt mészárolt le hidegvérrel. Mire ideáig eljutott, már nem volt lélek, ami széjjel hasadhatott volna ezektől a vétkektől. Bűntudat? Már azt sem tudhatta, mi az.
   Wei Wuxian úgy gondolta, akkor történt, amikor valaha, egy réges-régi életben, még az előzőben, egy férfi átvert, megvert és megcsonkított egy gyermeket, aki egész porcikájában csak egy kis cukorkára vágyott.

2 megjegyzés:

  1. Itt!
    Most hogy befejeztem a második kötetet is, ahogy ígértem.
    Az a helyzet, hogy... ambivalens érzéseim vannak Xue Yanggal kapcsolatban, mind az untamed, mind a könyv tett arról, hogy így érezzek. És valahol nagyon szeretném megérteni, de valahol pedig nem találok egy tettére sem mentséget, amitől egy picit is jobb lehetne... és hogy erről tényleg csak az az ember tehetett, aki átverte? Vagy elég volt a nyomorult utcagyerek sorsa? Biztos, hogy ő is, de Xue Yang sem akart jó lenni.
    Úgyhogy én már nagyon vártam, hogy meghaljon.
    A történetedre térve érdekes feltevés szép fogalmazással. És bízni szeretnék benne, hogy így lenne :) bár az sem változtatna a tettein, de szánnivaló lenne. Az érdekelne, hogy mit gondolsz, valóban lehetett volna ő jó is? Hogy tényleg csak ennyitől függött?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, erről órákig tudnék beszélni, de megpróbálom röviden, hogy beférjen ide :D
      Szerintem nyilván nem az a férfi volt az oka mindennek, ahhoz kevés lett volna, de ő volt a kiindulópontja, hogy Xue Yang eljusson oda, hogy már az emberek látványától is undorodjon (erre pont volt egy jelenet most a 2. kötetben, amikor Meng Yaoval volt). A gyerekek olyan dolgokra is emlékeznek, amit mi el sem tudunk képzelni, és még ők sem tudják, hogy hatással vannak rájuk ezek az emlékek. Wei Ying pl. retteg a kutyáktól, mert gyerekként kutyákkal harcolt az ételért. De Xue Yanggal ellentétben őt hamar befogadták, és szeretve volt: ott volt neki Jiang Cheng, Yanli és még a nagybátyja is. Szar gyerekkora volt, de elég hamar kikerült belőle, és után jó élete volt. De Xue Yangnak ez nem volt meg, őt nem szerette senki, és neki sem volt kit szeretnie. Nincs leírva pontosan, mi történt vele, de azért el lehet képzelni, min megy keresztül egy utca gyerek. Kegyetlenül bánhattak vele. És mire oda jutott, hogy csatlakozott egy klánhoz, vagy emberekkel lett körülvéve, már régen gyűlölte és megvette őket (és a híre miatt őt is utálta mindenki). Nem kapott szeretet és nem is ismerte azt. Aztán jött Xiao Xingchen, aki törődött vele, nem utálta, gondoskodott róla. Egy idő után hozzászokott ehhez, de nem jött rá, hogy XX szerette őt, és arra sem, hogy ő is szerette XX-t. (Persze nem szerelemmel, de a szeretet az szeretet.) Mégis miért akarta volna visszahozni őt, miután öngyilkos lett, ha nem azért, mert szerette, hiányzott neki és baromira fájt neki? Nyilván nem ezért, amit Wei Yingéknek mondott. De mindezt a saját beteges módján tudta csak kimutatni, és szerintem még magának sem vallotta be, vagy még ő maga sem értette az érzést. Akit egész életében soha nem szerettek, és aki soha nem szeretett, az hiába is érzi ezt, nem fogja tudni felismerni. :( Mivel az utcagyerek sorsa kicsit hasonló Wei Yingéhez, én azt gondolom, lehetett volna jó. Ha Wei Yinghez hasonlóan valaki törődik vele, és neki is lesz valaki, akivel törődhet, akkor nem lett volna ez belőle. De mire Xingchennel találkozott, már rég késő volt neki, mert vannak sebek, amik nem gyógyulnak. :( A történetük elején csak egy naiv kisfiú volt, aki bármit megtett volna az édességért. Egy ilyen naiv kisgyerekből akármi lehetett volna; de belőle ez lett. Ha valahogy szerető emberekre talált volna, nem ez lett volna a vége. Szóval szerintem igen, lehetett volna jó is. :)

      Törlés

.
.
.
.
.
.
GrafikaCentaura