Pápá, 2020!

Évértékelő gyanánt írtam egy hosszú, lelkizős posztot arról, hogy miért nem írtam 3 évig, és miért kezdtem el mégis újra tavaly – de aztán kitöröltem, és végül nem azt fogom megosztani. Nincs kedvem lelkizni, és már amúgy sem számít. Úgyhogy vegyük könnyedre!

2020-ban iszonyú termékeny voltam; mármint magamhoz képest, főleg azt figyelembe véve, hogy előtte 3 év alatt 3 novellát sikerült kipréselnem magamból. Nem terveztem, hogy ez az év ilyen lesz írás szempontjából, de nagyon örülök, hogy így alakult. Egyrészt végre lettek terveim, és végre lettek sikereim is, amik motiválnak, és végre úgy érzem, tartok valamerre. Kipróbáltam olyan témákat és zsánereket, amik újak voltak, és némelyikbe belebuktam, de némelyik a vártnál jobban sikerült. A bukásaimat igyekszem idén kijavítani, és ezúttal lehetőleg értékelhető módon megmutatni nektek. 

Ami 2020-ban történt:

• 17 történet került ki (ebből 8 one-shot, 8 egyperces és 1 rövid történet). Wattpadra felkerült egy 18. egyperces is, amiről még nem döntöttem el, hogy ide is elhozzam-e, illetve volt ott még egy one-shot, amit azóta leszedtem, mert egyelőre még a bukások listáját bővíti, de idén majd helyrepofozom. 
• Befejeztem egy regényt (Jól vagyok!), ami hivatalosan még csak kézirat, de most tekintsünk el ettől.
• Bevállaltam, be is fejeztem és ki is posztoltam egy kedvenc Taegi (BTS) fanfictionöm fordítását (wattpad link).
• Megjelent egy novellám, a Mami, az Aranymosás irodalmi magazin oldalán, amire rettenetesen büszke vagyok, és ami olyan boldoggá tett, mint még soha semmi. (Persze a valódi nevem alatt jelent meg.)

Szám szerint összesen 21 történet született idén, amivel veszélyesen túltettem magamon – 11 éves korom óta írok, de összesen nem termeltem annyit, mind idén (ami szégyen, és nem kéne hangoztatni, de ezen már rég túl vagyok). 

A kudarcokra visszatérve. Mielőtt beküldtem volna a Mamit az Aranymosás oldalára, még indultam egy másik pályázaton is, amire a Színtolvajjal neveztem (persze a neveket átírtam), (többen is észrevetették, hogy egy időre lekerült innen és wattáról is, aminek ez volt az oka), de azon nem jutott tovább a történet. Különösebben nem estem kétségbe rajta, bár picit azért szomorú voltam. Mivel sajnos nem kaptunk emailt arról, hogy miért nem kerültünk be, így nem tudom, pontosan mi volt a baj, de annyi biztos, hogy a történet nem felelt meg, szóval lesz okom még dolgozni rajta, hogy eljusson arra a szintre, ahol már bejuthat a nyertesek közé.

Sokaknak ez az év nagy kudarc volt, és rettenetes emlékként tekintenek vissza rá; de ha nem ilyen lett volna, nem tudtam volna ennyit írni, nem jelent volna meg a novellám a Könyvmolyképző online magazinjában, és nem kezdtek volna el körvonalazódni a tervek a fejemben. Ha nincs ez az év, én sem válok ilyen elszánttá. Szóval kövezzetek meg, de a sok-sok (engem is ugyanúgy érintő) negatívum mellett nekem sok sikerélményem is volt, ami miatt meghatározó volt ez az év.

Nem tudom, milyen lesz az idei év, vajon mennyit fogok írni, és nem is tervezek; a tavalyit sem terveztem, és nem is szeretném magam korlátokhoz kötni, mert csak stresszes leszek miatta. Azt szeretem, ha nincs megkötve a kezem, és nem kell ragaszkodnom mindenféle számokhoz vagy fogadalmakhoz. A tavalyi évből kiindulva pedig felesleges mindenféle fogadalom; nem igazán én irányítom, hogy meg tudom-e valósítani őket. 

Végszóként sokadszorra is szeretnék nektek köszönetet mondani; köszönöm, hogy egész évben velem voltatok, és mindig adtatok egy esélyt a történeteimnek, még akkor is, ha nem a ti zsáneretek volt, vagy a ficik tekintetében, akkor is, ha nem ismertétek a fandomot. Tudom, nem mindig olyan témáról írok, amiről olvasni szeretnétek, de pontosan ezért vagyok hálás, hogy mégis olvassátok a (többségében) roppant depresszív történeteimet. 

Ti vagytok a legjobbak. ♥ 

Copf

Mufindesu munkája

Karácsonyi novella különkiadás

Copf; egyperces, fluff
[Fandom: BTS, Taekook] [szavak száma: 584]

[Egyáltalán nem fun, de azért fact: ennél fluffosabb fluffot nem tudok :(]

Ez a boldog karácsonyi ajándékom nektek, mert eleget szenvedtetek a ficijeim miatt ebben az évben.

___________

Jungkook ajka huncut vigyorra rándult, de gyorsan kidugta a nyelvét, és lenyalta a cukormáz maradékát az ajkáról, hogy elrejtse.
  – Mediheal.
  Taehyung pislogott, és lomhán felemelte a fejét, amit öt perce tartott az öklére fektetve, hogy áthatóan meredhessen Jungkookra.
  – Hm?
  Jungkook lustán beletúrt, majd kiválasztott egy rénszarvas alakú mézeskalácsot, és leharapta a fejét.
  – Az arcmaszk márkája, amit használok – folytatta csevegve, hangosan cuppogva. Újabb darabot harapott, ezúttal a szarvas lábait, majd játékos pillantással azt is rágcsálni kezdte. – Olyan ragacsos lett tőle a bőröm, hogy azóta se tudom levakarni róla a szemed.
  Taehyung előre dőlt, két tenyerébe támasztotta az állát, és lágyan csücsörítő ajkaival úgy tűnt, mintha Jungkook kielégítené minden esztétika iránti vágyát. Még félre is biccentette a fejét, és az orrától a homlokáig olyan mélyrehatóan mérte fel, hogy Jungkook kénytelen volt a szájában tartogatni a mézeskalácsot, ha nem akart megfulladni a visszatartott nevetéstől. Már csak annyi kellett volna, hogy Taehyung még a száját is eltátsa; akkor aztán Jungkook hetekig cukkolhatta volna a fiút a vérciki rajongásáért.
  Jungkook gyorsan lenyelte a lábakat, mielőtt elkaphatta volna a nevetőroham, és látványosan a dobozban heverő, ínycsiklandozó fahéj illatú mézeskalácsoknak szentelte a figyelmét; ám a szeme sarkából látta, hogy Taehyung a legkevésbé sem zavartatja magát. Jungkook még élvezte pár pillanatig a meglepően kellemes helyzetet, majd a nevetéssel viaskodva megszólalt:
  – Hyung…
  De épphogy kimondta, Taehyung már fel is emelte a kezét, és egy váratlan mozdulattal félrekotorta a haját a homlokából. Jungkook szájában megállt a hóember hasa.
  – Fel tudnád úgy kötni a hajad, ahogy a legutóbbi live-odban?
  Beletelt egy másodpercbe, hogy megértse, de már ki is tört belőle a nevetés. A mézeskalács lecsúszott a torkán, és miután sikerült nem megfulladnia, könnyekkel a szemében hunyorgott Taehyungra; szelíd mosolya valamelyest megolvasztotta Jungkook szívét.
  – Azt csak a rajongók kedvéért csináltam. – A homlokához emelte a kezét, és hátra tűrte a haját. – Akkora a homlokom, mint egy fóka hasa; kímélj meg ettől a megaláztatástól, kérlek.
  Taehyung lebiggyesztett az ajkát, és Jungkook leejtette a kezét.
  – Meg aztán – vont vállat, újabb hóemberért nyúlva – nem is hoztam magammal hajgumit.
  Valami végszót vagy jelszót mondhatott ki, mert Taehyung arca felélénkült, és a csuklójához nyúlva már előre is hajolt; Jungkook nem látott mást, csak a széles mellkasát, ami hirtelen beterítette az egész látóterét, közvetlenül ezután pedig már azt érezte, hogy Taehyung a hajába túr. Akaratlanul hunyta le a szemét, amikor a fiú hosszú ujjai lágyan a fejbőréhez simultak, és a feje tetejére copfozták a haját. Mikor érezte, hogy elhúzódik, kinyitotta.
  Taehyung csillogó szemmel figyelte művét, és olyan vidámnak tűnt, mintha azt jelentették volna be, hogy idén kétszer lesz karácsony.
  – Most boldog vagy? – Jungkook hangjában remegett a nevetés.
  Taehyung elégedett vigyort villantott.
  – Tudod, mennyi előnye van annak, ha így hordod a hajad?
  – Csak azt tudom, hogy fázni fog a homlokom, ha kimegyek a mínusz tíz fokba.
  – Először is dögös vagy, ami kellemes előny nekem – közölte Taehyung, és újfent előre hajolt. Jungkook várakozóan figyelte. – Másodszor pedig könnyedén tudok csókot adni rá.
  És már ott is volt, hogy puha ajkával forró csókot nyomjon Jungkook homlokára; amit erre menten kivert a veríték.
  – Ahonnét pedig egyenes út vezet… – lehelte, és szájon csókolta Jungkookot. – Ide.
  Nehéz megmondani, kinek a mosolya volt szélesebb, és kinek volt forróbb a nyelve, amikor összegabalyodtak; de végtére is, ez nem verseny, ugye? Jungkook legalábbis nem szeretett ilyenekben versenyezni; viszonozta a csókot, hagyta, hogy Taehyung a tarkójára simítsa a kezét, a hajába markoljon, és elfeledtesse vele a mézeskalácsokat, a hajgumikat, de még azt a cikis copfot is, ami a feje tetején pompázott.
  Egy dologra viszont emlékezett: a homloka Taehyung gyengéje. Ez igazán előnyös felfedezés volt.

Csillagszóró

Karácsonyi novella különkiadás

Csillagszóró; realista, nem fluff, de hadd higgyem el, hogy az 

[Fandom: GOT7, Jinson] [Szavak száma: 771]

– Aú! Jackson! Mi ez?
  Jinyoung óvatosan, meg-megérintve a szúrós valamit próbált rájönni, mi akadhatott a kezébe. Nem volt sem kör, sem téglalap alakú, és nem volt kis érdes csillámokkal sem megszórva. Az egész szúrós volt és furcsa alakú. Úgy érződött, hogy középről éles ágacskák nyúlnak minden irányba. Jinyoung el sem tudta képzelni, mi lehet az. Náluk otthon mindig csak gömb vagy henger alakú díszek voltak; valószínűleg azért, hogy Jinyoung nehogy megsérthesse velük magát.
  Pedig érdekes és izgalmas volt ez az alakzat, és a meglepetés, amit a hirtelen fájdalom okozott. Jinyoung szerette az újfajta ingereket, amiket még nem tapasztalat.
  – Az egy csillag – szólt Jackson hangja.
  Jinyoung ámulva végig tapogatta. Ujjbegyeit birizgálták a szúrós kis ágacskáknak hitt kitüremkedések, amik nyilván a csillag szárai voltak. Jinyoung sosem fogott még ilyen csillagot. Ismerte a négy és az ötágút, és annak különböző variánsait, de olyat, ami egy szúrós faágakból álló sündisznónak tűnt, még sosem érintett.
  – Hol vannak a szárai? Mi ez a sok szúrós valami?
  Jinyoung még akkor is a furcsaságot tapogatta, amikor érezte Jacksont maga mellé telepedni. A kanapé megrogyott, és finom fahéj- és fenyőillat töltötte be a levegőt. Jackson leporolta a pulóveréről a tűleveleket (a mozdulatnak jellegzetes hangja volt), majd gyakorlottan Jinyoung kezére tette a sajátját, és a csillagra vezette.
  – Figyeld meg rendesen! Mindegyik ág középre tart. Sok van belőlük, de rendezett kis csokrokba vannak szedve, mint a nap sugarai. Az ágakról kicsi, szúrós hegyek állnak ki, mint egy hópehelynél. Érzed? – Jackson úgy vezette Jinyoung ujjait, hogy a fiú érezze a kis csokorba szedett műanyagot. – Csak az unalmas, lapos csillagoknak van öt águk. – Jinyoung hallotta a hangján, hogy elhúzta a száját.  Tudta, hogy ilyenkor ráncba szaladt az orra, és ettől furcsán kellemes érzés öntötte el.
  – Fölrakod a fára?
  – Nem tudom. Nem tetszik.
  Jackson hangosan felnevetett, és Justin Bieber Mistletoe száma eltompult a csilingelő hang alatt. Jinyoung elvigyorgott. Jackson hirtelen a keze után kapott, és bár Jinyoung megijedt a hirtelen mozdulattól, Jackson finom volt vele. Az ujjait a saját arca felé vezette.
  – Érzed, milyen gyönyörű vagy, mikor mosolyogsz?
  Jinyoung a lábujja hegyéig elpirult; tudta, mert hirtelen olyan forró lett minden, mintha égő tűzbe dobták volna. Játékosan Jackson felé ütött, aki elkapta a csuklóit, és fogságba ejtette. Jinyoung szíve félrevert.
  – Így sosem fogjuk feldíszíteni a fát.
 Élesebben érezte Jackson jelenlétét, mint bármi mást a szobában. Még a narancs, a fahéj és a mézeskalács illata sem volt olyan élénk, mint a vibrálás, ami Jacksonból áradt. Jinyoung izgalomként és boldogságként azonosította a fiú simogató ujjait, és a térdét, amit felhúzott a kanapéra, hogy még közelebb lehessen hozzá.
  – Van még bő fél óránk a karácsony hivatalos kezdetéig. Hová siessünk?
  – A mézeskalács hat perc múlva kész. Nincs fél óránk.
  – Olyan ünneprontó vagy.
  – Épp, hogy megmentem az ünnepet. Tőled – tette hozzá Jinyoung, de kezével már Jackson lábára támaszkodott. – Olyan vagy mint a Grincs. Csak te azért teszed tönkre a karácsonyt, mert bamba vagy.
  Jackson hallotta a szavakat, de csak az érdekelte, hogy Jinyoung ujjai lassan felfedezik a testét. A combjairól indultak, és puhatolózva, érdeklődve, kúsztak fel a karján, a vállán, a nyakán. Mindig olyan óvatos, olyan szelíd volt. Kivéve persze, ha Jackson épp rossz fát tett a tűzre, mert akkor Jinyoung jól tarkón vágta. És sosem tévesztette el. Néha átesett egy papucson, vagy beverte a fejét a nyitva felejtett szekrényajtóba, de hogy merre helyezkedik el Jackson tarkója, amikor jó csattanósat kellett rávágni, azt sosem vétett el.

  Jinyoung ujjai megsimogatták Jackson ajkát, felmérte a távolságot és az irányt, majd előrehajolt, és lehunyva tompa, sötét szemeit, csókot lehelt a fiú mosolygós szájára.

Úgy csókolt, mint valami bűnöző. Úgy tett, mintha lágy és ártatlan lenne, majd mikor Jackson bedőlt az illúziónak, erőszakos és követelőző lett, az ajka éhes, a kezei vadak, és Jackson egész egyszerűen összeomlott alatta, mint akit fejbe lőttek. Vagy szíven. Az helytállóbb.

  Beletúrt Jinyoung hajába, belemarkolt a selymes tincsekbe, és elmélyítette a csókot. A fiúnak mézeskalács és frissen esett hó illata volt. Jinyoung apró kis szikrákat érzett kigyulladni, mint a csillagszóró, ami a bőrére hullik, de nem érzi, nem látja, csak tudja, hogy ott van, és varázslatos. Jackson káprázatos, pattogó tűznek írta le, és bár a tűzről csak az tudta, hogy forró és veszélyes, de tudta, milyen alakja van az apró kis csillagoknak, és elképzelte őket pattogni ide-oda, és tetszett neki a gondolat. Szerette a csillagszórókat.

  És szerette, hogy Jackson is úgy vibrál, mint egy csillagszóró, amikor megcsókolja. Izgatott lesz, lelkes és boldog, magához öleli, simogatja, kényezteti, gyönyört okoz és lecsókolja a kételyt és a bizonytalanságot.

  Jinyoung belesóhajtott a csókba,

  és akkor Jackson hirtelen elrántotta a fejét.

  – Ó, a kurva életbe, a mézeskalács!

  Jinyoung hangosan nevetett, miközben Jackson leugrott a kanapéról és a konyhába rohant, ahol a mézeskalács orrfacsaró égett szaggal várta bukott megmentőjét.