Pápá, 2020!

Évértékelő gyanánt írtam egy hosszú, lelkizős posztot arról, hogy miért nem írtam 3 évig, és miért kezdtem el mégis újra tavaly – de aztán kitöröltem, és végül nem azt fogom megosztani. Nincs kedvem lelkizni, és már amúgy sem számít. Úgyhogy vegyük könnyedre!

2020-ban iszonyú termékeny voltam; mármint magamhoz képest, főleg azt figyelembe véve, hogy előtte 3 év alatt 3 novellát sikerült kipréselnem magamból. Nem terveztem, hogy ez az év ilyen lesz írás szempontjából, de nagyon örülök, hogy így alakult. Egyrészt végre lettek terveim, és végre lettek sikereim is, amik motiválnak, és végre úgy érzem, tartok valamerre. Kipróbáltam olyan témákat és zsánereket, amik újak voltak, és némelyikbe belebuktam, de némelyik a vártnál jobban sikerült. A bukásaimat igyekszem idén kijavítani, és ezúttal lehetőleg értékelhető módon megmutatni nektek. 

Ami 2020-ban történt:

• 17 történet került ki (ebből 8 one-shot, 8 egyperces és 1 rövid történet). Wattpadra felkerült egy 18. egyperces is, amiről még nem döntöttem el, hogy ide is elhozzam-e, illetve volt ott még egy one-shot, amit azóta leszedtem, mert egyelőre még a bukások listáját bővíti, de idén majd helyrepofozom. 
• Befejeztem egy regényt (Jól vagyok!), ami hivatalosan még csak kézirat, de most tekintsünk el ettől.
• Bevállaltam, be is fejeztem és ki is posztoltam egy kedvenc Taegi (BTS) fanfictionöm fordítását (wattpad link).
• Megjelent egy novellám, a Mami, az Aranymosás irodalmi magazin oldalán, amire rettenetesen büszke vagyok, és ami olyan boldoggá tett, mint még soha semmi. (Persze a valódi nevem alatt jelent meg.)

Szám szerint összesen 21 történet született idén, amivel veszélyesen túltettem magamon – 11 éves korom óta írok, de összesen nem termeltem annyit, mind idén (ami szégyen, és nem kéne hangoztatni, de ezen már rég túl vagyok). 

A kudarcokra visszatérve. Mielőtt beküldtem volna a Mamit az Aranymosás oldalára, még indultam egy másik pályázaton is, amire a Színtolvajjal neveztem (persze a neveket átírtam), (többen is észrevetették, hogy egy időre lekerült innen és wattáról is, aminek ez volt az oka), de azon nem jutott tovább a történet. Különösebben nem estem kétségbe rajta, bár picit azért szomorú voltam. Mivel sajnos nem kaptunk emailt arról, hogy miért nem kerültünk be, így nem tudom, pontosan mi volt a baj, de annyi biztos, hogy a történet nem felelt meg, szóval lesz okom még dolgozni rajta, hogy eljusson arra a szintre, ahol már bejuthat a nyertesek közé.

Sokaknak ez az év nagy kudarc volt, és rettenetes emlékként tekintenek vissza rá; de ha nem ilyen lett volna, nem tudtam volna ennyit írni, nem jelent volna meg a novellám a Könyvmolyképző online magazinjában, és nem kezdtek volna el körvonalazódni a tervek a fejemben. Ha nincs ez az év, én sem válok ilyen elszánttá. Szóval kövezzetek meg, de a sok-sok (engem is ugyanúgy érintő) negatívum mellett nekem sok sikerélményem is volt, ami miatt meghatározó volt ez az év.

Nem tudom, milyen lesz az idei év, vajon mennyit fogok írni, és nem is tervezek; a tavalyit sem terveztem, és nem is szeretném magam korlátokhoz kötni, mert csak stresszes leszek miatta. Azt szeretem, ha nincs megkötve a kezem, és nem kell ragaszkodnom mindenféle számokhoz vagy fogadalmakhoz. A tavalyi évből kiindulva pedig felesleges mindenféle fogadalom; nem igazán én irányítom, hogy meg tudom-e valósítani őket. 

Végszóként sokadszorra is szeretnék nektek köszönetet mondani; köszönöm, hogy egész évben velem voltatok, és mindig adtatok egy esélyt a történeteimnek, még akkor is, ha nem a ti zsáneretek volt, vagy a ficik tekintetében, akkor is, ha nem ismertétek a fandomot. Tudom, nem mindig olyan témáról írok, amiről olvasni szeretnétek, de pontosan ezért vagyok hálás, hogy mégis olvassátok a (többségében) roppant depresszív történeteimet. 

Ti vagytok a legjobbak. ♥