Láttam egy fiút

Láttam egy fiút...; realista, angst, saját

[Szavak száma: 427]

______________________

Láttam egy fiút a korlát mellett állni – tökéletes csendben –,

csak a jéghideg vas sikított ráfeszülő kezében.

Pedig aligha téphette volna ki – vézna volt és gyenge –,

mégis rémületes erő az, mi száguldozott benne.

 

Láttam a vívódást – megsiratta, átölelte –,

s akár az anyja, úgy állt mellette.

Hol megragadta – marasztalva, szeretettel –,

hol eltaszította hideg gyűlölettel.

Láttam őt átlépni a korláton, mikor a bizonytalanság – akár véres penge –

végleg kimetszette, ami még megmaradt benne.

 

Láttam őt a vizet figyelni – mint szomjazó a délibábot –,

látott ott valami valótlant, ami után kínzón vágyakozott.

Láttam, amint megremegett az ajka – cserepes és száraz –,

mert félelmetes valóra váltani egy végzetes vágyat.

 

Láttam az éjszaka színeit – védelmező fekete –,

közrefogni az alakját, és alábukni benne.

Pedig illettek hozzá a színek – a szivárvány színei –,

mert onnét, ahol én álltam, a fekete nem állt jól neki.

Láttam őt örülni a sötétségnek – békés és kedves –,

de láttam tőle viszolyogni is, mert magányos és retkes.

Láttam őt vakarni a bőrét – azt a sötét másodikat –,

fuldokolni alatta, pedig védelemként használta.

Láttam ezt a fiút várni – percekig, talán órákig –,

láttam őt nem félni, és bátorságot színlelni.

És mikor nem állította meg senki – oly' érdektelenek az emberek –

láttam őt feladni egy fiatal életet.

Láttam őt, mikor a szemében – valaha vad és tüzes –

megtört a fény, mikor nem marasztalta más, mint én.

Láttam őt arra kérni engem, hogy engedjem el – ne kérj ilyet, kérlek! –

nem azért, mert én senki voltam, vagy mert ő senki lenne.

 

Hanem azért, mert senkik vették körbe.

 

Hiszen nem csak én láttam őt – gonoszak az emberek –,

de egyedül én rezzentem össze, mikor elengedte az életet.

Láttam azt a fiút – oly’ szívet tépően –

kívánni egy életet: az enyémet, vagy akár a tiédet.

 

Láttam őt megkönnyebbülni – most már béke vár –,

mert egy dologtól: a haláltól nem vehették el a jogát.

Láttam őt megtörni egy királynak öltözött bohóc vasmarka alatt – ostoba vénember! –

és láttam a vasmarok alatt a petyhüdt hájat, amint erőnek álcázza a gyengeséget.

 

Csak én láttam a vézna bőr alatt pulzáló erőt – bátrabb vagy, mint hittem! –,

ami átlendítette őt a korláton, ahol már nem menthettem meg.

Hallottam suttogásokat, de csakis mocskosat – szégyelljétek magatokat! –

mert a tisztaság észrevétlen, csendes, csak a hiánya tűnik fel, de az felesleges.

Láttam őt elmerülni a habok között – kérlek, mondd, hogy ott könnyebb! –

olyan békés volt, egész megrémisztett.

Láttam a tisztaságot megfulladni a mocsoktól – a világ megint rosszabb hely lett –,

és láttam embereket diadalmaskodni egy elvett élet felett.

Láttam egy fiút meghalni – bocsáss meg, kérlek! –,

és láttam egy zászlót utána úszni a szivárvány minden színében.