Mi vagyunk te, és mi vagyunk én. [1-10.]

Következő ↪

1.

ÉN

Te tanítottad nekem.

Állandóan ezt szajkóztad, bármit is tettem.

Mint egy mantra, nem is... Mint egy szentírás!

Nem felejtettem ám el! Az ilyet megjegyzi az ember.

Most miért vágsz ilyen arcot? Ez az egész a te érdemed!

Nézd, mit hoztál ki belőlem! Nem vagy büszke?

A te dicsőséged vagyok! Rajta, tapsolj meg!

Nyertél.

2.

VOLTAM

Éjjel mindig szólnak a hegedűk.

Nappal is hallom őket, de éjjel még hangosabbak.

A csend miatt van, már rájöttem. A csend veszélyes.

– Nekem tetszik.

A hangja szórakozott, a szeme csalafinta. Rám néz és mosolyog.

Azt akarja, hogy én is mosolyogjak.

De a hegedűk egyre hangosabbak és hangosabbak lesznek,

és minden újabb szólammal ő

egyre élénkebbé válik. Mellém kuporog,

a vállamra hajtja a fejét. Beszél.

A hangja a fejemben dobol, a szívem zakatol.

~

Éjjel mindig szólnak a hegedűk.

Egy gyászdalt zengenek, de nem tudom, ki a halott.

3.

AZ

Furcsa gondolatok töltik meg a fejem,

és az ő hangján szólnak.

Azon tűnődöm, vajon én hagytam őt

közel merészkedni magamhoz,

vagy ő kényszerített?

~

– Tudod te a választ, Yoongi.

4.

ELSŐ

Hozzá tartozom.

Ha lehunyom a szemem, a hegedűk hangosabbak.

Ha kinyitom a szemem, ő egyre élesebbé válik.

Az álmatlanság az eszköze, az álom a bosszúja.

– Minden lélegzet, amit veszel, minden álom, amit látsz, Yoongi. Az enyém!

~

Megbámultak a folyosón, de nem szóltak egy szót sem.

Sosem szólnak, és én sem kérem. Elmegyünk egymás mellett,

én mellettük létezem, és ők mellettem élnek.

– Nem kellenek ők nekünk. Itt vagyunk mi egymásnak.

5.

BÁB

A padtársamnak állandóan szófosása van.

Hogy tud valaki ennyit beszélni?

Egyáltalán minek kellett mellém ülnie?

Nem is emlékszem, mikor került oda.

De valaki megmondhatná neki,

hogy menjen vissza a helyére,

és hagyjon engem békén.

6.

AKI

Nem tudom, a tűz mikor a barátom, és mikor az ellenségem,

de mikor ő is ott van, hallgatnak rám a lángok.

Ő mosolyog, és éhes tekintettel figyeli.

Rémisztő, de mintha az a tűz a szemében

éltetné a tüzet a kezemben.

De ha ő irányítja, mit irányíthatok én?

– Hozzám tartozol, Yoongi. Nem én irányítok. Mi irányítunk!

~

Mindig ilyeneket mondd. Mit akar elérni? Hogy megbízzak benne?

És aztán? Aztán szabadulni akar majd? Miért tenné?

Talán, hogy saját életre keljen, és a maga ura legyen.

Nem hagyhatom.

De ha nem hagyom, itt marad.

A tűz egyre forróbb,

és jobban fáj, mint bármikor.

~

A hegedűk dala furcsa akkordokat játszik,

mintha versenyt futna velem,

de én nem lennék elég gyors.

Nevet. Miért nevet?

A hegedűk felgyorsulnak,

a tűz mindent felemészt.

~

— Legalább én itt vagyok neked.

7.

A

Ma meglátott vele.
A fiú az óráról, a padtársam.

Miért neki kellett lennie?

Pánik tört rám. Hirtelen minden csupa fal lett,

csupa fojtogatás, és villódzó fény.

Miért kellett kérdezősködnie?

— Gyerünk, mondd meg neki! Mondd meg neki, ki vagyok!

Senki! Egy senki vagy!

Kérdezett. Újra meg újra, nem érdekelte, hogy nem válaszolok.

El akartam rohanni, mielőtt a falak összenyomnak. Túl szűk volt hármunknak.

Nem hagyott békén.

Csak akkor jöttem rá, mikor már megtettem. Megragadta a kezem, és felé lökte. Ő volt, ő irányította!

A falnak löktem. Durván és erőszakosan.

Nem éreztem a kezem, nem lehettem én!

Döbbent tekintete sértett volt.

Elrántottam a kezem, hátra hőköltem, a falig hátráltam.

Rémülten meredtem kerekre tágult szemébe.

Ott volt benne az univerzum, és én elpusztítottam.

A légzésem gyors és egyenetlen volt,

a távolban hegedűk húztak egy gyötrelmes nótát.

~

— Senki?

Hallgass!

A fülemre szorítottam a kezem.

— Mindent nekem köszönhetsz és azt mondod, senki vagyok?

Bántottad!

— Mi bántottuk! Te bántottad!

Nem igaz!

Megfogta a vállam. Megrándultam. A hangok rosszabbak voltak, mint valaha.

Suttogtak, követelőztek, kényszerítettek.

— Elfelejtetted? Te én vagy, és én vagyok te.

A fal mentén a padlóra rogytam, és hagytam, hogy a gondolataim szétszakadjanak.

8.

 BÁBJÁTÉKOS

Nem emlékszem, hogy kerültem ahhoz az alagúthoz.

Mintha hirtelen felpattant volna a szemem egy álomból,

de nem emlékeztem, hogy elaludtam volna.

Nem ismertem azt a helyet.

Megperdültem, de csak sötét és nyirok volt,

meg hangok és hegedűk, furcsa suttogás és egy kéz a vállamon.

Rémület ragadott torkon, és megremegett a kezem.

Akkor éreztem meg. Ott volt az ujjaim között.

Szorítottam, mintha az életem múlt volna rajta.

Lepillantottam reszkető kezemre.

Egy öngyújtó.

És mikor felkattintottam, a sötétség elkotródott.

~

Nem emlékszem. Nem emlékszem, hová mentem,

nem emlékszem, mikor indultam el,

fogalmam sincs, hogyan értem oda.

Pánik verte az agyam, nehezen kaptam levegőt.

— Én itt vagyok neked.

Te... A te hibád.

— Te is akartad.

Mit tettél?

— Mit tettünk! Így a helyes.

Nem voltak fekete foltok, vagy elmosódó színek, hangfoszlányok,

vagy bármilyen érzés a bőrömön.

A fiú...

— Bántottad.

Te voltál!

De aztán... Mi történt azután?

— Csak itt vagy. Mit számít a többi? Én veled vagyok.

Tűnj el!

— És akkor ki marad neked, Yoongi?

A hegedűk...

— A hegedűk velem vannak. Ha én megyek, ők is mennek.

Nem baj. Az nem baj, csak...

Az alagút sötét volt, és hideg.

A félelem szótlanná tett, néma zokogás fojtogatta a torkom.

Újra ott voltam valahol, amiről nem volt emlékem, hogy hogyan is kerültem oda.

9.

ELLEN

Megkérdezte a nevemet.

Nem néztem rá, úgy tettem, mintha nem hallottam volna.

Úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, mintha nem bántottam volna,
de neki ez egyszerűbb, mint nekem.

— Áruld el neki, Yoongi! Hadd tudja, kik vagyunk!

Bedugtam a fülhallgatót a fülembe.

Hegedűk húrja pendült egy lassú gyászinduló ütemére.

Miért érdekli egyáltalán? Minek akarná tudni egy olyan nevét, mint én?

Szellem vagyok. Nem is létezem.

Nincs jövőm, nincs múltam.

Csak hegedűim vannak, és a tűz, ami barátságosan nyaldos.

Nem érdekli, ki vagyok.

Jobban teszi, ha nem érdekli.

A szörnyetegek magányos lények.

10.

 FORDULT.

Azt mondta, tudja a nevem.

Erre hátrahőköltem.

Nem hittem neki.

Honnan tudná? Senki sem tudja.

Kicsoda ő, hogy ilyet állítson?

— Min Yoongi.

A dermedtségben a mosolya varázslatos volt.

A nevem furcsán csengett a nyelvén.

És nem tudom miért, de tetszett a hangzása, ahogy mély tónusán csengett.
Következő ↪