Istene a szépnek

Istene a szépnek; fantasy, one-shot

[Fandom: BTS, Taegi] [Szavak száma: 607]

______________

 

Taehyung kék virágokat választott. Hosszú ujjaival végigcirógatta őket, felvett valamennyit, majd hagyta őket visszahullni. Egyikük az aranyozott edény szélére esett, külön a többitől. Taehyung lágyan elmosolyodott, kezébe vette. Úgy fogta fel, ennek a virágnak kellett lennie az elsőnek.

Felnézett hát, hogy eldöntse, hová helyezze.

A szobor még pőre volt, és márvány színű. Hamvasra csiszolt, szinte selymes, épphogy nem érződött finom bőrnek, ahogy megérintette. Taehyung ugyanis sokat érintette a szobrot. Tudta, hogy tisztátalan, hogy megsérti vele, és feldühíti, de esendő volt, vágyainak parancsolni képtelen. Az élvezet a gyomrában, mikor hozzáért jobb érzés volt, mintsem képes lett volna megvonni magát tőle. A szobor megbabonázta, és elragadtatta. Gyönyörűbb és veszélyesebb volt minden istenségnél.

Lehunyt szemének sarkában ravaszság ráncolódott, így Taehyung odatette az első virágot. Ajkának kunkora hamisságra gördült, úgyhogy kidekorálta. Nyakának íve kecses volt, egy király ereje dagadt rajta, izmai aprólákosan faragottak, simaságuk nem evilágra érdemes. Meztelen válla zavarba ejtő, forróságot keltő. Taehyung keze reszketett a sóvárgástól, míg kék virágok sorát helyezte rá. A szobor, ha mozogni tudna, embernek is tűnhetett volna, s akkor az olyan gyarló lelkek, mint ő, a lába elé zuhantak volna.

Taehyung keze illetlen volt, és simogatta. Mielőtt az utolsó virágot is elhelyezte volna, ajkával az ajkát, nyakát, vállát csókkal magasztalta. Minden áhítatát a szoborra csókolta, mert ez volt az utolsó, hogy megtehette.

Mikor elkészült, hátralépett, hogy megcsodálja művét.

A márvány szín szobor finom nyakát és egyik vállát apró, kék virágok díszítették, elfedték arcán a ravasz és hamis mosolyt, kedvessé tették.

Taehyung térdre ereszkedett előtte. Nem hozott párnát, hogy kényelmesebb legyen, mert az ő Istene életét sem könnyítették meg. Mellkasa remegett az izgalomtól, elbódította az öröm, hogy végre megfelelő híve lehetett fenséges istenének.

Az Istennek, aki megmentette őt a máglyahaláltól.

Taehyung egy újabb aranytálat fogott, amiben illatos víz lötykölődött. Felállt, és levetkőzött. Lehajtott arca vörösségtől égett, szégyellte egyszerű testét. Arca volt, mely megfestett angyalnak tetszett, csak erre volt érdemes nézni. Ruháit gondosan összehajtotta, és a szobor lábához helyezte. Rongyot fogott, belemártogatta a vízbe, és gondosan mosakodni kezdett. Félrehajtotta a nyakát, megmosta a mellkasát, a lábát, és legérzékenyebb pontját. Reszketett a térde, minden érintés túl kellemesen érte.

Addig mosta a bőrét az illatos vízzel, míg megfelelőnek nem gondolta magát, s akkor félretette a tálat. Csupaszságát közönségesnek találta, szégyenkezett ért, de tudta, hogy így kell tennie.

Már csak egy utolsó tál volt vissza, ez nem aranyból készült. Abban sem virág, sem illatos víz nem volt, helyette izzó szén parázslott az alján.

A magasba emelte, vele megemelte az állát is, majd maga elé tette. Egy pillanatig sem félt.

– A szépségemet és életemet, Min Yoongi, odaadom érted – suttogta, és arcával előre belehajolt a tálba.

És a szépsége és az élete valóban odalett.

Taehyung teste fájdalmas ívben hevert a szobor előtt. Úgy tűnt, órákig nem mozdult semmi, csak a nap hanyatlott a föld felé, mintha Taehyungot követné. Meztelen testét hiába borzolta a hideg, csak a szobron rezegtek meg a kék virágok.

Megrezzentek a kék virágok.

Az egyik, az, amelyik a szeme sarkában volt, lehullott. Lassan lengett a föld felé, megpihent a test mozdulatlan vállán. Egyszerű szépsége igazán kellemes látvány volt.

A szobor szeme megmozdult. Lassan, óvatosan fordult a föld felé, megállapodott a kék virágon a halott testén.

Szeme lassan összezárult. Mosolyától csukódott le, ami a szája sarkától kunkorodott fel.

Azt beszélik, az isteneket a mennybe zárták a hedonizmusukért. A mértéktelenségükért, amivel vágyták a szépet, az örömöt, az élvezetet. Ám ha volt hívük oly’ dőre, hogy ezek közül valamelyiket feláldozza érte, kiszabadíthatta az Istent.

A szépség, amelyet Kim Taehyung gondolkozás nélkül odaadott, kiszabadította Min Yoongit; istenét a szépnek, ami a szemmel kacérkodik.

Azt is beszélik azonban, hogy az istenek ravaszak: nem mentenek meg, csak ha tudják, hogy van valamid, amit értük adj.