Színtolvaj - 2. rész | Erőteljes fekete

[Fanart: jacksongot7all ]

↩ előző              következő ↪

  

– Állítsd már le magad, mindjárt ott vagyunk!

– Úgy pattogsz, mint egy öt éves. Rohadt ciki, haver!

– Azt hittem, csak egy jó szaftos KFC-s csirke tudja ilyen lázba hozni.

– Vagy egy 40%-os vodka.

Jinyoung nem is hallotta a barátai szövegelését. Izgalom dübörgött a fülében, és heves késztetés az ujjaiban. Mindjárt, már mindjárt… Egész nap erre várt. Hogy újra lássa, újra munkának láthasson. Tegnap csúnyán kudarcot vallott, de ma már tudta, mit csináljon. Meg fogja festeni a férfit. És gyönyörű lesz.

 

 

A színek megint cserbenhagyták, de az érzékei kiélesedtek.

Szakadozó lélegzettel idézte fel a férfi hamvas testének puhaságát. Felemelte az ecsetét, és belemártotta az első színbe, ami a palettáján volt. Nem számít a szín – jött rá. Megelevenedik majd a vászon, akármit is használjon, és nem a szín vibrálásától, hanem a modell lüktetésétől.

Jinyoung ecsete a vászon felett egy pillanatra tétovázott – csak míg a fiú lehunyta a szemét, és a képzelete elragadta.

 

 

Jinyoung egy pillanatra nem kapott levegőt.

Épp csak egy másodpercre nézett fel a vászonból, mert újra elfelejtette, milyen formája van a modell arcának, és akkor a férfi visszanézett rá.

Vagyis a fiú.

Hiszen ez egy fiú! Alig lehetett fiatalabb nála, talán egyidősek. Az arca még íves és finom, és a szemében huncutan csillan a fiatalság minden csínye. Hiszen az ajka erőteljes és dús! Vörösen veszélyes, csillogóan ízes, puhán vad. Hogyhogy ezt nem vette észre tegnap?

Jinyoung szája kiszáradt.

Egy fehér vásznon egy vad festmény, egy fehér emelvényen egy különös fiú.

 

 

– Tetszenek a színek.

Jinyoung ijedten ugrott a festmény elé, hogy testével takarja el a befejezetlen munkát.

– Ne nézd meg! Még nincs kész.

A fiú szeme Jinyoungéba mélyedt, és a fiú csak azt tudta, hogy hirtelen elfogyott a levegő.

– Tetszik a nyerssége.

Jinyoung figyelt. Figyelt a hangra, ami elhalt, és elfelejtette, milyen volt.

– Nem volt könnyű összehozni.

– Ezért akartál megérinteni?

Jinyoung arca lángra lobbant, mire a fiú nevetni kezdett. A hang elhalt a műterem fakó színei között.

– Nekem kellene ilyen vörösnek lennem, elvégre te fogdostad végig a testemet.

– Én… Az csak… Nekem…

A fiú megint nevetett, és a hang megint eltűnt Jinyoung gondolatai között. Zavarodottan pillantott félre, hirtelen szűk lett az ing a testén. Kapkodva kioldotta a felső két gombot.

– Tudom, hogy tehetnéd még jobbá ezt a festmény.

Jinyoung is tudta.

Ezer meg ezer gondolata volt, de csak akkor tudta őket vászonra vetni, ha a fiú is ott volt mellette.

 

* * *

 

Másnap megrökönyödve, tehetetlen dühvel meredt a vászonra.

A színei kifakultak. A vörös már csak halovány barna, a fekete rosszul kevert szürke, a sárga fakó bőrszín. Mintha kint hagyta volna a napon, eltűnt az élénk vibrálás, amit a fiú korábban megdicsért.

– Hogy lehet ez? – Yugyeom áthajolt a saját vásznától az övéhez, és összeesküvő fejjel méregette a tönkrement képet. – Lefixáltad, mielőtt itt hagytad?

– Persze, hogy lefixáltam! – csattant a fiú ingerülten. – Amatőrnek nézel?

 

Jinyoung megérintette a színeket. A festék száraz volt az ujja végén. Düh korbácsolta az ereit, az ajkába kellett harapnia. Fogalma sem volt, mi történt a festménnyel, de most elölről kellett kezdenie.

↩ előző              következő ↪