Fecnik - Utolsó üzenet

Taehyung hason feküdt Yoongi ágyán. A lábát a levegőben lóbálva gumimacikat rágcsált, fejét lágyan ingatta a fülhallgatójából szóló zenére.

Ahol a válluk és a térdük összeért, ott Yoongi teste felforrósodott. A karja libabőrös volt, a szíve hangosan dübörgött a mellkasában. Szeretett volna közelebb húzódni a fiúhoz, a vállára hajtani a fejét, hagyni, hogy a fiatalabb átölelje.

Taehyung magasabb volt nála. Jóval. Yoongi emiatt néha zavarban érezte magát, amit Tae imádnivalónak talált. Ilyenkor átkarolta, és jelezve a különbséget, Yoongi fejére tette az állát. Máskor lehajolt hozzá, és a vállára támasztotta a fejét. Yoongi nem bánta ezeket. Sőt, valójában nagyon is élvezte. Olyannyira, hogy néha szándékosan úgy tett, mintha zavarná, hogy Tae magasabb nála, hogy kiprovokálja ezeket a mozdulatokat.

Fogalma sem volt, hogy Taehyung rég rájött erre.

Az egyik cetlijében utalt is rá, de Yoonginak nem esett le a tantusz. Tae pedig sosem olvashatta el a választ.

Yoongi kezdte unni, hogy ugyanaz az az egy szám szól a fülhallgatóból már legalább két órája. Mióta Jungkook emlékeztette Taehyungot a Bigbang Fantastic számára, azóta a fiú egyfolytában azt hallgatta. Volt egy ilyen rossz szokása: ha valamire rákapott, akkor arról csak nagy nehezen szokott le. Yoonginak viszont kezdett az agyára menni.

– Tae, ha még egyszer meg kell hallgatnom ezt a számot, kivetem magam az ablakon!

Taehyung vidám tekintete azonnal lehengerelte Yoongit. Olyan mosollyal nézett fel rá, amitől a fiúnak kedve támadt megragadni az arcát, és addig csókolni, míg ki nem fogynak a szuszból. Yoongi egy pillanatig magáról megfeledkezve bámult Tae ajkaira. Mikor látta, hogy a fiú szélesen elvigyorodik, észhez tért és lesütötte a szemét. Az arca vörös volt, ahogy az előttük heverő papírhalmot fixírozta. Taehyung szerint elbűvölő volt a zavart pirosság az arcán. Hirtelen égető vágyat érzett, hogy az álla alá nyúljon, és maga felé fordítsa az arcát, majd megcsókolja a zavartól forró bőrét. Aztán megcsókolná vékony, finom ajkait is.

Tae ajkára mosoly kúszott a gondolattól. Nem tehette meg ezt most rögtön, de úgy érezte, ha nem tesz valamit, felrobban. Úgyhogy a könyökére támaszkodott, majd egyik kezét szabaddá téve a fiú álla alá nyúlt. Ahogy azt gondolta, a bőre forró volt. Yoongi szeme félig kinyílt, óvatosan nézett rá. Tae tudta, milyen hatással van rá. Tudta azt is, hogy a lelke mélyén Yoongi is tudja, ő milyen hatással van Tae-re.

Yoongi kiolvasta a szeméből.

Ha cetli lett volna, azt mondaná...

Szeretem hyung arcán a pírt, mikor zavarba jön.

Olyan imádnivaló.

- Tae

Taehyung sosem talált rá a cetlikre, amiket itt-ott maga után hagyott. Hiányzott, hogy választ kapjon a gondolataira, hogy tudja, vajon hyungja válaszolt-e neki. Rájött egyáltalán, hogy neki szóltak? Vagy elkeveredett mind? Tae nem tudta. De most az egyszer látta a választ a szemében ülő gondolatokra.

Fel nem foghatom, miért tesz ez téged ennyire boldoggá.

Nem arról volt szó, hogy a menő hyungot szereted?

- Yoongi

– Te mindig nagyon menő vagy, hyung – biztosította Taehyung egy széles mosollyal adva nyomatékot a szavainak. Yoongi zavartnak tűnt, de megeresztett egy mosolynak ugyan nem nevezhető, félszeg ajakrándítást.

– Mellesleg, ez az én telefonom, szóval azt hallgatjuk, amit én választok!

Yoongi felvonta a szemöldökét. Aztán nemes egyszerűséggel kivette a fülhallgatót a füléből, és Taehyungéba tette.

– Akkor hallgasd egyedül.

Tae egy pillanatig döbbenten pislogott.

Yoongi jót mulatott elképedt arcán, és gondolatban vállon veregette magát. Tae morcosan fintorogva kirántotta a fülhallgatót, és félretolta a telefonját.

– Tönkretetted a pillanatot!

– Milyen pillanatot?

– A pillanatunkat! Tudod, a... Jézus, ez el kell magyaráznom? Tudnod kellene! – Tae dühösen maga elé rántotta a paksamétát, amin félig megírt dalszövegek, rímek és érzések voltak összevisszaságba írva.

Órák óta dolgoztak egy új szövegen. Yoongit egyszer csak elkapta az ihlet, és úgy körmölt, meg húzogatta át a sorokat, mint egy őrült. Tae ilyenkor hátrébb húzódott, csak nézte őt. Ahogy az ajkába harap, és a szeme követi a tolla nyomát. Ahogy a válla ellazul a fejében kavargó gondolatok testet öltése közben. Ahogy a nyaka íve feszül, ahogy a haja az arcába hullik, és a fény játszik a tincsekkel. Ahogy a karján kidagadnak az erek, és ugrálnak az izmok. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse.

És meg is tette.

Yoongi nem küldte el, mikor közelebb húzódott, a vállára tette az állát, és a nyakának szorította az arcát. Hyungja óvatosan, szinte észrevehetetlenül megremegett, fejét öntudatlanul döntötte oldalra, hogy egymáson feküdjenek.

A zene a fülükben a kikapcsolódáshoz kellett. Az órák óta tartó körmölés után szünetet akartak tartani. Egy darabig hanyatt fekve, egymás kezét fogva bámultak a plafonra, és mindketten elhitették magukkal, hogy csak azért fogják egymás kezét, hogy kibéküljenek. Sajátos szokásuk volt, hogy ha nem értettek egyet valamiben, akkor megfogták egymás kezét, így nem tudtak tovább veszekedni. Korábban összekaptak egy soron, és egy rímpáron, és ekkor döntöttek a szünet mellett. Yoongi fogta meg a kezét. Tae-t abban a pillanatban melegség öntötte el, és teljesen megfeledkezett a rímpárokról.

És Yoongi most tönkretette ezt a pillanatot!

Morcosan elfordult tőle, és ajak biggyesztve koncentrált az alatta elterülő szavakra. De csak Yoongi térdét érezte a combja mellett.

– Áh, szóval azt a pillanatot! – sóhajtott Yoongi.

Tae feldühödött. Lecsapta a tollat.

– Ne csinálj úgy, mintha tudnád, milyen pillanatról beszélek!

Yoongi csücsörítve nézett rá, úgy tett, mint, aki elgondolkodik.

– Arra a pillanatra gondolsz, amelyiktől majd kiugrott a szíved? Meg amikor ránk sütött a napfény, és minden arany meg csillogás és rózsaszín csillámpóni volt?

Taehyung eltátotta a száját.

– Te most... kigúnyoltad a pillanatunkat?

Yoongi ravaszul vigyorgott.

– Cseszd meg, Min Yoongi! – csattant fel, és ellökte magától a papírokat. Teljesen tönkretette az egészet! Tae már olyan jól érezte magát, már szinte majdnem... De erre ez a hülye hyung mindent tönkretesz! Kigúnyolta a pillanatot! – Tudod mit? Felejtsd el!

Taehyung felkászálódott az ágyról, és ledobta a telefonját.

– Iszok valamit, és öt percig nem is akarlak látni!

– Gyere, fogd meg a kezem! – nyújtotta felé Yoongi a kezét, de közben álnokul vigyorgott. Taehyungnak felforrt a vére.

– Fogja meg akinek két anyja volt!

Azzal kicsörtetett a konyhába.

Yoongi vigyorogva nézett utána. Törökülésbe ült az ágyon, és egy utolsó pillantást vetve Tae felé a lesodort papírokért nyúlt. Kezébe vette a tollat, aztán letépte az egyik papírnak a csücskét.

Odakint Taehyung mogorván a mosdóhoz csörtetett, és engedett magának egy pohár vizet. Aztán megfordult, a márványpultnak támaszkodott, és haragos pillantásokat lövellve Yoongi szobája felé kiitta a vizet.

– Micsoda egy érzéketlen, mogorva, illúzióromboló fajankó! – füstölgött magában Tae. Összehúzott szemmel lecsapta a poharat a pultra. Bár nagyjából fél percig volt távol a megígért öt helyett, vissza akart csörtetni, hogy jól megmondja Min Yoonginak, hogy elmehet a francba, és hogy nem is volt semmiféle pillanat, amit egyáltalán tönkre tudott volna tenni!

De akkor a szeme megakadt valamin.

Vagyis valamiken.

Tae először nem is nagyon tudta kivenni, mi az.

A szemben lévő polcon voltak. Yoongi családjáról, a csapatról és a kettejükről készült fotók mellett voltak ott könyvek, CD-k, lemezek, albumok, dalszöveges mappák, apró növények, mindez szép rendezetten. És akkor ott volt ez a valami.

Taehyung közelebb ment.

Egy doboz volt az.

Egy kis fadoboz, furcsa szimbólumokkal díszítve. A ládika teteje félig nyitva volt, mert a tartalma... Nos, már nem fért el benne, és így a doboz becsukhatatlan volt.

Taehyung lélegzetvisszafojtva nyitotta fel a ládikát.

És a kezébe vette a cetliket, amiket ő hagyott Yoonginak.

Taehyung csak akkor jött rá, hogy vigyorog, mint egy idióta, mikor az utolsó cetlit is a kezébe vette.

A gyomrába melegség költözött.

Yoongi nem találta meg az összeset, de amelyiket igen, azok alá odafirkantott egy rövid választ. Tae egyesével elolvasta az összeset. Visszagondolt azokra a napokra és érzésekre, amikor a cetliket küldte. Hetek, hónapok, évek gyümölcsei voltak. És Yoongi mindvégig itt rejtegette őket.

Nála voltak a cetlik, nála voltak az érzések, nála voltak a pillanatok, amiket Taehyung csak remélni mert, hogy megtalált. Most pedig őnála, Taehyungnál voltak a válaszok.

A legértékesebb válaszok.

Taehyung a zsebébe rejtette a kincset érő cetliket, és sarkon fordult.

– Hyung...

Taehyung kitárta az ajtót, és körbenézett. Yoongi nem volt sehol.

Ahogy készült megfordulni, hogy benyisson a fürdőszobába, hátha ott van a fiú, egy fehér valami a sötétkék ágyneműn megragadt a figyelmét.

Egy cetli hevert az ágy közepén.

Tae a kezébe vette.

Az ajka halvány mosolyba húzódott.

Köszi azért a pillanatért.
-Yoongi