A mind' könnyebb táska

A mind' könnyebb táska; novella, realista, original

[Szavak száma: 324]

______________

Rémálom szülte földön, valahol a valóságban élt egy lány egy tömött táskával. Vállára véve utazott, nem számított, merre ment; mintha lelke lenne, úgy óvta, amit nagy serényen beletett. Egyik kezével a pántot szorította, a másikat zsebre vágta, fiatal volt még, s a világot érdeklődve vizsgálta. Bármerre járt, mindenütt megállt, mindenütt aludt, és ahol nem volt paplan, ott magára húzta az égboltot. Ment esőben, ment fagyban, háborúban és békében, napsütésben és sötétségben. Ment, ha ütötték, ment, ha kísérték, és nem számított, miként nézték, míg súlyos volt a táska attól, amivel teletömték.

Ám ahogy a lány idősödött, a táska egyre könnyebb lett. Ha megverték odakint az erősebb lányok, érezte, a táska veszített a súlyából. Ha eltaszították, kinevették, leköpték, könnyebb volt tovább mennie, mert a pánt már nem mart a vállába olyan erővel. Ha egyedül maradt, és nem kísérte senki, ha sírásában csak magát tudta átölelni, ha igazságtalanságba vitte az útja; mindig könnyebb és könnyebb lett a táska.

Egy napon étlen-szomjan kódorogva betért egy pékségbe. Voltak ott asztalok és székek, és emberek, akik kedvtelve ettek és beszélgettek. A lány igen megéhezett, hosszú volt az útja. Letette könnyű táskáját egy székre, és maga mellett a férfit mosolyogva kérte:

– Figyelne a táskámra, amíg vissza nem térek?

Bólintott a férfi, így a lány nyugodt szívvel indult el. Ám mire visszaért, valami furcsát vett észre: a táska másként állt, mint mikor otthagyta, így gyorsan magához vette.

– Hozzáért valaki a táskámhoz? – kérdezte a férfit.

Az bólintott, és magára mutatott.

– De miért? – kérdezte a lány fájó döbbenettel. – Arra kértem, figyeljen rá, nehogy ellopják, amit beletettem.

– Honnét tudhatnám, elvittek-e valamit, ha nem is tudom, minek kell benne lennie?

A lány néma zaklatottsággal nézte, ahogy a férfi elfordult tőle. Letette az asztalra az ételt; bele sem kóstolt. Felvette a táskát, otthagyta a boltot.

A táska megint könnyebb lett, súlytalan a vállán. A lány akkor jött rá, mikor később belenézett, hogy valamit kivettek belőle; űrként tátongott a helye.

A bizalom volt az, amit óvatlanul legfelül felejtett.