Helyzetjelentés

Sziasztok, drágáim!

A nyitóposztban írtam, hogy lesznek olyan alkalmak, amikor egyszer csak eltűnök; azt hiszem, most ilyen időszak jön. Visszagondolva, a karantén alatt rengeteg történetet írtam. A Mi vagyunk te, és mi vagyunk én, a Skarlátvörös, a Nincs bocsánat, a Hazug a világ, s vele hazudok én is..., az Ő csak Petunia – ezek mind ez alatt a 2-3 hónap alatt születtek. Egyedül a Jól vagyok! és a 60 másodperc épp elég a régi történeteim, a többit mind az utóbbi hónapokban írtam. Ezzel azonban most egy kicsit kifogytam a történetekből. Van még egy befejezett one-shotom, viszont rengeteg másik van félbehagyva, amiket szeretnék befejezni. 

Mostanában sajnos nem vagyok túl jó lelkiállapotban, így (ha csak nem akarok mindent brutális hangulatúra írni) már egy pár hete nem folytattam egyik megkezdett történetemet sem. Bízom benne, hogy ez az állapot véget ér, amint dolgozni kezdek (már ha lesz munkám ebben az időszakban...), de dolgozom azon, hogy kilábaljak, és folytatni tudjam őket. Amint lesznek vállalható történeteim, már itt is vagyok, hogy újra boldogítsalak titeket a boldogtalan történeteimmel.

Addig azonban pici csend ereszkedik a blogra – ez viszont nem azt jelenti, hogy eltűntem, meghaltam, bosszút álltak rajtam a szereplőim, vagy ilyesmi. Csak dolgozom a megkezdett történeteimen, és amint valami elkészül, már itt is vagyok újra. 

Szerettem volna szólni erről a pici kimaradásról, mert így éreztem helyesnek, hisz ti is mindig jöttök, olvastok és boldogítotok engem, úgyhogy ez így fair. Köszönöm nektek ezt a 4 hónapnyi támogatást, hisz ennyi ideje nyitottam meg a blogot, és ez idő alatt rengeteg szeretetet és támogatást kaptam én és a történetim tőletek! Úgyhogy igyekszem jó történetekkel meghálálni! 

Picit várjatok rám, aztán amint lesz valami vállalható, itt vagyok!

뽀뽀: ViPa

(뽀뽀: puszi)