 |
| Artist: meuwzza |
A tanító; one-shot,
humoros
[MDZS] [Wei Wuxian & Lan Sizhui] [Szavak száma:
719]
_______________________
– Egészen biztos, jó
ötlet ez? – Lan Sizhui halántékán egy izzadságcsepp csordogált.
Wei Wuxian a szemét
forgatta.
– Ne legyél már ennyire
Lan. Mókás lesz, meglátod!
Lan Sizhui nyelt egyet,
és minden felé nézett, csak az almaárus lány felé nem.
– Ilyen hozzáállással
elüldözöd magad mellől a lányokat – ijesztgette Wei Wuxian, és közben az
almaárus szorgoskodását figyelte.
– Hanguang-jun is ilyen,
mégis ott vagy neki te! – vágott vissza Sizhui.
– De én fiú vagyok. Mi
fiúk nem vagyunk olyan félénkek, mint a lányok. Meg egyébként is, láttál valaha
lányokat Hanguang-jun körül legyeskedni? Nem, ugye? Ha én nem vagyok, ki lenne
neki? Agglegényként halna meg, és milyen magányos halál lenne az! – sóhajtott
Wei Wuxian drámaian. – Te is így akarod végezni?
– Én… Én… – Már majdnem
kinyögte, hogy ő még nem áll erre készen, de akkor Wei Wuxian hirtelen alaposan
hátba verte, és a fülébe suttogta:
– Figyelj, és tanulj a
nagyoktól, Sizhui!
És mielőtt szegény fiú
bármit is mondhatott volna, Wei Wuxian már elő is bújt a rejtekhelyül szolgáló
kenyeres kosarak mögül, és a háta mögött összekulcsolt kézzel lendületesen
megindult az almaárus felé.
Sizhui szíve majd
kiugrott, ahogy visszahúzódott, fél arcát eltakarta a kosár, ám képtelen volt
levenni a szemét a vidáman szökdelő Wei Wuxianről. A férfi megállt az almaárus előtt,
és lendületes mozdulatokkal lehajolt, majd felkapott egy fényesre törölt, piros
almát.
– Kisasszony, mennyit kér
ezért az almáért?
Sizhui nem hallotta az
árat, de látta, hogy a kisasszony női vásárlói érdeklődve pillantanak a cserfes
fiatalúrra. Széles mosolyára elpirultak, és legyezőjük mögött összenevettek.
Sizhui gondolatban
feljegyezte: vidáman szökdelni, hangosan beszélni, teli szájjal mosolyogni.
A fiatal tanítvány nyelt
egyet, és remélte, hogy mindent meg tud jegyezni. Na és ha Wei Wuxian
levizsgáztatja majd? Mi van, ha következőre őt küldi almát venni? Lan Sizhui
elsápadt a rémülettől. Azok a lányok olyan ijesztőek, ahogy nevetgélnek és szemtelenül
illegnek-billegnek Wei úrfi előtt… Na és ha meg sem tud majd szólalni? Wei úrfi
nem készítette fel, mi van akkor, ha ledermed a rémülettől.
Miközben Lan Sizhui szép lassan
pánikba esett, Wei Wuxian már ki is fizette az almát, majd az ajkához emelve
harapásra nyitotta a száját… Eközben az alma felett az egyik fekete hajú
szépségre nézett, és az a lány úgy nézett a férfire, hogy Lan Sizhui a
lábujjáig elvörösödött. Biztos volt benne, hogy természetellenes ennyire
peckesen állni, és abban sem volt biztos, hogy illő ennyire kihangsúlyoznia a…
Sizhui nyelt egyet. A kebleit. Wei Wuxian
egy mosoly kíséretében hirtelen elvette az almát a szájától, aztán épp csak egy
pillanatra, hogy a lányok ne láthassák, Sizhui felé nézett. A fiút hőhullámok
kerülgették.
– Ez az alma még
illatozik az árusának finom kezeitől. – Miközben Wei Wuxian óvatosan
megcirógatta az almát, Lan Sizhui szeme kidülledt. – Csakis egy dolgos kezekkel
nevelt alma illatozhat ilyen finoman. – Lan Sizhui benyelt egy korty levegőt,
és majd’ megfulladt tőle. Wei Wuxian megdörzsölte az almát a ruhájában, és
titokzatos mosollyal hátat fordított az almaárus lánynak; aki a keze mögé
rejtett arccal nevetgélt. – Vajon az íze is rejt magában valamit a…
És akkor végre Wei Wuxian
is észrevette azt, amit Lan Sizhui: Hanguang-junt a háta mögött.
Wei Wuxian kezéből
kiesett és elgurult az alma.
– Ha-hanguang-jun! –
kiáltott. – Hahahaha… – Gyorsan úgy fordult, hogy eltakarja a lányt, és
vigyorogva a háta mögé rejtette a kezét. – Hát te mikor jöttél? Azt hittem,
Felhőzugban találkozunk, aztán…
Hanguang-jun egy szó
nélkül megfogta a könyöke alatt, és magával húzta. Wei Wuxian tátogva utána bukdácsolt,
és az arcáról lerítt, hogy rajtakapták.
Gyorsan Sizhui felé pillantott, és intett, hogy bújjon el.
– Hanguang-jun, állj meg!
– A férfi nem reagált. Egyik kezét a háta mögött ökölbe szorította, a másikkal
Wei Wuxiant fogta. Sizhui rémülten figyelte.
Wei Wuxian csűrte-csavarta
a kezét, hogy kiszabaduljon, és közben tovább kiáltozott.
– Hanguang-jun! Várj már!
Hová sietsz? Vettem almát! – Semmi. – Lan Wangji! – Wei Wuxian megtorpant, és
csípőre tette a szabad kezét. – Lan Zhan!!!
Hanguang-jun megtorpant,
és kissé felé fordult.
– Láttad azt az almaárus
lányt? Csinos volt, igaz? – lökte oldalba. Hanguang-jun lenézett oda, ahol
megbökték. – De te még csinosabb vagy – kacsintott rá Wei Wuxian.
Sizhui fülei lángolni
kezdtek és félre kellett néznie.
Hanguang-jun Wei Wuxian
vigyorgó arcára pillantott.
– Gyerekes – közölte. Wei
Wuxian megnyugodni látszott, és már épp felelt volna, de Hanguang-junnek volt
még mondanivalója.
– És a gyerekeket meg
kell büntetni.
Lan Sizhui nem egészen értette, ez mit jelent, abban azonban biztos volt, hogy a mai leckét jobb, ha elfelejti. Wei Wuxian elképedt arca ugyanis arról árulkodott, hogy ezt nem tanácsos eltanulni a nagyoktól.
